Nemsokára 1000 forinttal is olcsóbb lehet ez az élelmiszer

Egy agrárközgazdász szerint egyik kedvenc alapélelmiszerünk kilós ára nemsokára akár 1000 forinttal is visszaeshet.

Raskó György agrárközgazdász nemrég a Magyar Hangnak adott interjújában nyilatkozott úgy, hogy ha kivezetnék az árstopot, akkor a 2,8 százalékos tejről a fogyasztók visszatérnének a másfél százalékos zsírtartalmú tej vásárlására. Így több tejzsír maradna, vagyis az ebből készített élelmiszerek (például vaj, sajt) ára az árstop kivezetését követő 2-3 héten belül mérséklődne – olvasható a Pénzcentrum oldalán.

Akár 1000 forinttal is olcsóbb lehet hamarosan ez az élelmiszer

Az agrárközgazdász számításai alapján a trappista sajt kilónkénti ára akár ezer forinttal is csökkenhetne.

Raskó György az árstop egyéb negatív hatásairól is szót ejtett az említett interjúban. Véleménye szerint egy évi hárommilliárdos bevételű, hat üzletet üzemeltető dunántúli kisvállalkozónak az ársapkák miatt májusban kétmillió, szeptemberben hatmillió, decemberben pedig tízmillió forintos havi veszteséggel kellett szembenéznie. Mindeközben a beszerzési árak egyre jobban eltávolodnak a hatósági áraktól.

Forrásunk volt.


Ezek a hírek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.