A süti, aminél gyorsabban még semmi sem fogyott el a szerkesztőségben

Amellett, hogy Flóra megint olyan külsejű sütit alkotott, hogy tátva maradt szemünk, szánk, mindenünk, olyan íze volt, hogy körülbelül 10 percig volt az asztalon, és azóta is visszasírjuk. Fanyar rebarbara, könnyed mandula, édes eper, elegáns vanília, omlós tészta, és pont.

Itt a rebarbara szezonja, és bár csak néhány hetet terem az évben, mi igyekszünk kihasználni ezt a rövid időszakot. A gyönyörű, élénk rózsaszínű, intenzív, kissé fanyarkás-savanykás növény édes gyümölcsökkel kombinálva a legfinomabb. Nálunk még kevésbé elterjedt, így leggyakrabban eperrel vagy barackkal keverjük, és sütemények, kompótok, befőttek készülnek belőle. Mivel a fejjel lefelé fordított sütemények végtelen lehetőségeket rejtenek magukban, mi most egy fordított tortához használtuk fel, mandulával és eperrel társítva.

Ebben a receptben a puha vaníliás süteményt a fanyar rebarbaraszár koronázza meg, sűrű, ragacsos epermázzal kiegészítve.

+ előnye: a mandulalisztnek köszönhetően gluténmentes, sőt, ha vaj helyett olajat, és joghurt helyett növényi helyettesítőt használunk, akkor tejmentesen is el lehet készíteni!

Rebarbarás mandulatorta epermázzal, teljes recept a képre kattintva! / Recept, fotók: Gerzsenyi Flóra

Hozzávalók a mandulatortához:

6 közepes szár rebarbara (kb. 7 centis darabokra vágva), 160 g barna cukor, 100 g vaj (puha), 3 ek olívaolaj, 4 db tojás, 2 g tojásfehérje, 2 ek joghurt, 1 kávéskanál vaníliakivonat, 1 csipet só, 0.5 citromból nyert citromhéj, 330 g mandulaliszt, 1 teáskanál sütőpor, 5 ek méz, 5 ek mandulapehely (megpirítva), 1 ek porcukor

A torta elkészítése:

A megmosott, előkészíttet rebarbaraszárak végeit levágjuk, a rebarbarát feldaraboljuk 7-8 centis darabokra. Egy 38x26 cm-s sütőformát kikenünk vajjal, sütőpapírral kibéleljük, majd meglocsoljuk a méz felével.

A tepsi egyik sarkába vízszintesen elhelyezünk 4-5 rebarbaradarabot, mellé szintén 4-5 rebarbaradarabot rakunk függőlegesen, az első rész mellé. Megismételjük a folyamatot, a vízszintes és függőleges pozicionálást váltogatva, hogy rácsmintát hozzunk létre. Végül meglocsoljuk a maradék mézzel, majd elkészítjük a mandulás tésztát.

A rakosgatás módszere, teljes recept a képre kattintva! / Recept, fotók: Gerzsenyi Flóra

Első körben a sütőt előmelegítjük 180°C fokra.

Egy nagy tálban a vajat és az olívaolajat a barna cukorral (robotgéppel) habosra keverjük, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat, és lazára, habosra verjük.

Ezután hozzáadjuk a vaníliát, a sót, a joghurtot, a citrom héját, és alaposan összekeverjük.

Egy kisebb tálban a sütőport a mandulaliszttel összeforgatjuk, majd hozzáadjuk a tojásos keverékünkhöz, és alaposan eldolgozzuk vele. Egy sűrű, nagyon illatos masszát kell kapnunk. Ha ezzel megvagyunk, a tojásfehérjéket habbá verjük, és óvatos mozdulatokkal beleforgatjuk a mandulás masszába.

Rebarbarás mandulatorta epermázzal, teljes recept a képre kattintva! / Recept, fotók: Gerzsenyi Flóra

A kész masszát ráöntjük a rebarbarák tetejére, és szépen elegyengetjük az egészet. A közepébe fúrjunk egy kis mélyedést, hogy sülés közben ne dudorodjon majd ki.

A 170 fokos sütőben kb. 40-45 percig sütjük, félidőnél megforgatva. Tűpróbával ellenőrizzük! Miután elkészült, hagyjuk a formában hűlni (kb. fél óra), majd formástul borítsuk rá egy hosszúkás tálcára, amin majd tálaljuk.

A sütink gyakorlatilag teljesen magától kijön a formából, és a sütőpapírt is könnyedén lehúzhatjuk róla.

Míg hűl, elkészítjük az epermázat, amivel megkenjük.

Tálalás előtt meghinthetjük egy kevés pirított mandulával (opcionális) és egy evőkanál porcukorral. Egy kanál tejszínhabbal vagy egy gombóc vaníliafagyival gazdagíthatjuk, de magában is isteni.

Rebarbarás mandulatorta epermázzal, teljes recept a képre kattintva! / Recept, fotók: Gerzsenyi Flóra

Hozzávalók az epermázhoz:

250 g cukor, 50 ml víz, 60 g eper (5-6 szem, fagyasztott is jó)

Így készül a máz:

Egy kis gyorsforraló edényben feltesszük a cukrot, a vizet és az epret főni. Magas lángon, gyakran kevergetve hagyjuk jól összeforrni az egészet, hogy egy szűrű, ragacsos szirupot kapjuk. Miután elértük a megfelelő (mézszerű) állagot, leszűrjük, és még melegen megkenjük vele a kisült mandulatortán a rebarbarákat.

Rebarbarás mandulatorta epermázzal, teljes recept a képre kattintva! / Recept, fotók: Gerzsenyi Flóra

A "Rebarbarás mandulatorta epermázzal" teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Fotók és recept: Gerzsenyi Flóra

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több zamatos recept itt vár:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...