A kis változtatás, mellyel megelőzhetjük a prosztatarák kialakulását

Már egy kevés fizikai aktivitás is jelentősen csökkenti a prosztatarák kialakulásának esélyét és a veszélyeztetettséget.

Január 30-án, a British Journal of Sports Medicine című folyóiratban jelent meg egy beszámoló arról a kutatásról, ami rámutat: a férfiak esetében már egy kevés edzés is képes csökkenteni a prosztatarák kialakulásának kockázatát. Az összegzés szerint az aerob erőnlét 3%-os – vagy annál magasabb – éves növekedése a prosztatarák kockázatának 35%-os csökkenésével jár.

A kis változtatás, mellyel megelőzhetjük a prosztatarák kialakulását

A kutatócsoport vezető szakértője, Dr. Kate Bolam, aki egyébként a stockholmi Svéd Sport- és Egészségtudományi Iskola GIH kutatója elmondta:

Javítani kell a felnőtt férfiak szívének és respiratorikus rendszerének kondícióját, ezzel ugyanis csökkenthető a prosztatarák kialakulásának kockázata.

A közleményben azt is hangsúlyozzák, hogy már korábban is készült számos kutatás, ami arra jutott, hogy a fizikai aktivitás hatékonyan képes csökkenteni a rákos megbetegedések kialakulásának esélyét. Azt viszont nem vizsgálták kellően, hogy milyen összefüggés áll fenn a fittség és a prosztatarák kialakulása között – egészen mostanáig.

A kutatásról

A vizsgálat során közel 58 ezer férfi adatait vették alapul, amelyhez az országos foglalkozás- és egészségügyi adatbázisban szereplő nyilvántartást használták. Ebben szerepeltek adatok a fizikai aktivitásra, az életmódra és a BMI-re vonatkozóan egyaránt. A vizsgálatba bevont férfiakkal legalább két kardiófitnesz-tesztet végeztettek el – ezekhez szobakerékpárt vagy pedálozást alkalmaztak.

A kutatók aztán csoportokra osztották a férfiakat: az egyiket azok alkották, akiknek a szívük fittsége évente legalább 3%-ot javult, a következőt azok, akiknek több mint 3%-ot esett, a harmadik csoportba pedig a stagnálók tartoztak. Ezután egy átlagosan hétéves nyomon követési időszak következett, amely során körülbelül 600 férfinál diagnosztizáltak prosztatarákot, és közel 50-en haltak meg a betegségben.

Az eredményekről

A vizsgálatok eredményei egyértelműen azt mutatták, hogy azoknál a férfiaknál, akiknek a kardiofitnesz-szintje évről évre nőtt, 2%-kal alacsonyabb volt a prosztatarák kialakulásának kockázata, mint azoknál, akiknek az edzettsége nem nőtt vagy csökkent.

De a kutatók továbbmentek: az egyes csoportokat közelebbről is megvizsgálták, és azt találták, hogy az első csoportba tartozó férfiaknál 35%-kal kisebb valószínűséggel alakult ki ez a halálos betegség, mint azoknál, akiknek a fittsége csökkent.

A kutatás eredményei tehát igen erős motiváló tényezőt jelenthetnek azon férfiak számára, akik egyelőre csak tervezgetik, hogy hamarosan elkezdenek edzeni.

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.