A testtömegindex egy statisztikai mérőszám, az egyén testmagasságának és -tömegének arányát méri. Kiszámítása során a kilogrammban megadott testtömeget osztják a méterben mért testmagasság négyzetével. A módszert egy belga származású polihisztor, Adolphe Quetelet fejlesztette ki 1830 és 1850 között. A BMI-képlet hiányosságaira már megalkotója is felhívta a figyelmet az 1840-es években. A 2010-es évektől a tudomány újra aktívan kritizálja használatát.
Nem is csoda: a BMI gyakorlatilag kétdimenziósnak fogja fel az embert, a magasakat automatikusan kövérebbnek, az alacsonyabbakat vékonyabbnak méri, ráadásul nem veszi figyelembe, hogy egy adott térfogati mennyiség izomban nehezebb, mint zsírban. Így azok, akik kifejezetten izmos testalkatúak, szintén kaphatnak fals számokat.
Annak ellenére, hogy a testtömegindex nem tökéletes indikátora az egészségnek, számos kutatás mutatta már ki, hogy a krónikus betegségek és a korai halálozás kockázata nő, ha a BMI 18,5-nél alacsonyabb (alultápláltság) vagy 30,0-nál vagy nagyobb (túlsúly). Kutatók arra is rájöttek, hogy a kórosan vékony, az elhízott és a súlyosan elhízott kategóriába tartozó emberek átlagosan 6,7, illetve 3,7 évvel korábban hunytak el, mint a „normális” súlyú egyének. Más tanulmányok azt mutatták ki, hogy a 30-nál nagyobb BMI jelentősen növeli az olyan krónikus egészségügyi problémák kockázatát, mint a 2-es típusú cukorbetegség, szívbetegség, légzési nehézségek, vesebetegség, alkoholmentes zsírmájbetegség és mozgási problémák.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a BMI egy jó mérőszám – csak azt, hogy az egyik olyan mérőszám, amit számításba kellene venni. A BMI csak „igen” vagy „nem” választ ad arra vonatkozóan, hogy egy személy „normális” testsúlyú-e, korának, nemének, genetikai adottságainak, életmódjának, kórtörténetének vagy egyéb tényezőknek bármilyen figyelembe vétele nélkül. Ha egy orvos csak a BMI-re hagyatkozik, akkor elmulaszthat más fontos egészségméréseket, például a koleszterint, a vércukorszintet, a pulzusszámot, a vérnyomást és a gyulladásszintet, és túl- vagy alábecsülheti az adott személy valódi egészségszintjét.
Sőt, annak ellenére, hogy a férfiaknak és a nőknek eltérő a testösszetétele – mivel a férfiaknak nagyobb az izomtömegük és kisebb a zsírtömegük, mint a nőknek –, a BMI mindkét csoportra ugyanazt a számítást használja. Ráadásul az életkor előrehaladtával a testzsír tömege növekszik, az izomtömeg pedig csökken. Számos tanulmány kimutatta, hogy a magasabb, 23-29 BMI-érték idősebb felnőtteknél védelmet jelenthet a korai halálozás és betegségek ellen.
Egyelőre nem találtak ki egy olyan univerzális mérőszámot, amely mindenki számára egyforma számítással megmondhatná, hogy mennyire egészséges – ezért a BMI-t is fenntartásokkal kell kezelni. Az egészség egyik mutatójának megfelelő, de nem szabad messzemenő következtetéseket levonni belőle.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
