Itt a válasz, miért vezették be a limitet a palackvisszaváltóknál

A palackvisszaváltó automatákat üzemeltető MOHU elmondta, mi az oka a nemrég bevezetett 5000 forintos limitnek, amit az automatáknál eszközöltek. Mint kiderült, nem önszántukból döntöttek a limit mellett.

Korábban már írtunk az újonnan bevezetett, palackvisszaváltással kapcsolatos pénzlimitről, amire most a cég magyarázatot adott a Pénzcentrumnak. Elmondásuk szerint az Országos Kereskedelmi Szövetség kérésének tettek eleget.

A MOHU nem önszántából döntött a limit mellett

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kérését teljesítette a MOHU az október 26-tól bevezetett 5000 forintos, egy tranzakcióban visszaváltható limittel.

A Szövetség főtitkára, Kozák Tamás arról is beszámolt, hogy sok a papír alapú utalvánnyal való visszaélés.

Egyébként a boltban dolgozók és a MOHU elmondása szerint egymillióból összesen 600 olyan eset volt, ahol egyszerre több mint 100 tételt váltottak vissza. Ez pedig a vásárlók 6 ezrelékét érintette csupán. A kereskedelmi iparági források elmondása szerint a nagytételes palackvisszaváltók (palackvadászok) sok esetben nem levásárolták az utalványt, hanem készpénzt kértek helyette, így az adott boltoknak csökkent a készpénzállománya, de a bevételük nem nőtt.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.