Őzike, kisnyuszi, bárányka a tányéron

A gyermekek egészséges fejlődéséhez feltétlen szükséges a húsfogyasztás. De vajon hogyan élik meg a gyerekek, hogy a cuki állatkák combját vagy gerincét rágicsálják?

Valójában nem ez a helyes kérdés, hanem hogy hogyan élik meg a szülők a kérdés felmerülését. Mert a gyereknek minden természetes lesz, amit a szüleitől annak lát. Hogy mikor fognak először sajnálkozni az állatok miatt, nem tudom. Nálunk még nincs négy éves a nagyobbik gyerkőc, de még egyáltalán nem érdekli az ilyesmi. Tudja, hogy az állatok, amelyeknek a húsát elfogyasztjuk, valaha éltek, és valószínűleg nagyon cukik voltak. Ugyanakkor ez nem zavarja őt abban, hogy finomnak találja őket.

Nagyjából két éves volt a lányom, amikor mentünk a nagypapát meglátogatni, aki éppen nyulat vágott, amire mi, szülők sem voltunk felkészülve, ezért én meglepetésemben azt mondtam: „Nézd, ott a papa! Ó, és egy nyúl lóg a fáról!” Ha van időm jobban átgondolni, talán nem csúszik ez ki a számon, a lányom viszont ezt kérdezte csupán: „Élő vagy evő?” És borzasztóan érdekelte az egész metódus, hogy hogyan kerül a nyúlketrecből a tányérunkra az étel. Én pedig ennek őszintén szólva örültem.

Persze nem mondom, hogy egyszerű ezt úgy elmagyarázni egy kisgyereknek, hogy közben az élet és az élőlények tiszteletére is megtanítsuk, de számomra úgy tűnik, hogy minél korábban találkoznak a helyzettel, annál természetesebb lesz a számukra ez a kvázi helyesnek tűnő magatartás.A magam részéről örülök annak, ha a gyerekeim ismerik az állatokat, amiket megesznek. Mármint nem feltétlenül a személyes jó barátjukként, azért ennyire nem vagyok kegyetlen szülő, de szeretem velük megbeszélni, hogy pontosan milyen állatnak mely részét eszik éppen, vagy hogy annak a bizonyos állatnak mi lehetett a tápláléka, mielőtt a mi táplálékunkká vált volna.

Legutóbb ez egy őzikével történt meg. Tulajdonképpen húsfogyasztás terén elég szerencsések vagyunk, mert a családban akad állattenyésztő, így gyakran jutunk bárány-, nyúl-, disznó-, időnként borjúhúshoz, és olykor egyéb vadakhoz is, pl. őzhöz. Talán ez volt az első olyan húsételünk, amelynek alapanyagát, mármint magát az állatot csupán a mesékből és képekről ismerik a gyerekek. Kicsit tartottam is tőle, hogy majd előkerül Bambi vagy az Öreg néne őzikéje, de gond nélkül lapátolták magukba a ragut.

Épp úgy, mint télen, disznóvágáskor a frissen kisült fokhagymás májat. Bár magánál az öldöklésnél még nem voltak jelen, akkor még csak a kakaójukat szürcsölték, de mikor bontották a két jókora disznót, akkor már ott szurkoltak a fagyos-véres földön ugrálva. Lehet, hogy ez másoknak bizarrnak tűnik, de én ugyanígy nőttem fel, az apukám a hintaállványunkat használta a birkák nyúzására, számomra ez teljesen természetes volt, nyilván ezért találom ezt követendő példának.

Persze be tudom látni, hogy mások mást tartanak helyes magatartásnak. Nálatok hogyan megy ez? Beszéltek az állatokról, amelyeket megesztek? Vagy ráérnek ezzel szembesülni később is?

Címlapról ajánljuk

Mézédes eprespite-receptek

Végre dübörög az eperszezon, s bár nem éppen a legolcsóbb alapanyag, kizárt, hogy lemondjunk róla egy teljes évre, szóval hajrá, készüljön legalább egy epres pite!

Nosalty

További cikkek