Olvasgatok, tehát főzök

Néha olvasás közben jön meg az ihlet egy-egy ételhez. Nekem most egy XIX. században játszódó kalandregény hozta meg a kedvemet ehhez a töltött lepényhez.

Azóta nincs tévém, hogy Pécsen beköltöztem egy olyan lakásba, amit a mára bontásra ítélt Magasház leárnyékolt. Volt ugyan egy készülékünk, ami fogta a három alapcsatornát - elvben legalábbis. Gyakorlatba csak akkor, ha mindenki egy bizonyos helyre ült le a szobában, a szobaantennáról lógó drótot hozzácsipeszeltük a radiátor csövéhez, és az erkélyajtót is kinyitottuk pontosan 52 fokos szögben. Ha fújt a szél, és mozgott az ajtó, esetleg valaki tüsszentett, így kénytelen volt megmozdulni, az adás azonnal elment. Hamar feladtuk hát a nemzeti sportként űzött tévézést, és arra is hamar rájöttünk, hogy egyáltalán nem hiányzik.

A sódarral töltött krumplis bodag receptjét itt találod

Néha persze előfordul, hogy megnéznék valami műsort vagy sorozatot - ilyenkor vagy utánakeresek a neten, vagy nézek egy alternatív megoldást - például elolvasom. A pár hónapja futó Kossuthkifli című sorozat úgy hirdette magát, mint XIX. századi kalandregény, Jókai-paródia, magyar road-movie, mágikus realizmus egy kis néprajzzal keverve, no meg egy adag gasztro, á la szabadságharc. Meg is vettem a könyvet az első alkalommal, amikor szembejött egy könyvesboltban. A poént nem akarom nektek lelőni, lényeg az, hogy két kocsi - egy posta és egy gyász - halad át a Pozsonytól Debrecenig az országon a szabadságharc ideje alatt, három, illetve négy utassal. Egyik kocsi üldözi a másikat, és mindenféle hihetetlen kalandokon mennek át, találkoznak árulókkal, szellemekkel lidércekkel, katonákkal, új és régi rokonokkal, pont, mint a mesében.

A sódarral töltött krumplis bodag receptjét itt találod

Az M0-ás és az M3-as hiányából fakadóan, meg persze a háborús körülményekre való tekintettel, az út eltart jó pár napig, és időről-időre meg kell állniuk különböző csárdákban és útszéli fogadókban, hogy valamit egyenek. A könyvben egyébként is nagy szerepe van a gasztronómiának, lévén az egyik utas egy pozsonyi pék, egy úgynevezett cukkerli. Már az első kábé receptleírásnál elkezdtek forogni a kerekek, hogy ezt vajon nem kéne-e reprodukálni, de mivel mivel nem kifejezetten mai alapanyagokkal dolgozik a könyv, ezt elvetettem. Ha valaki tudja, hol lehet ürüt, szalonkát, tehéntőgyet beszerezni, szóljon, esküszöm pótlom.

A sódarral töltött krumplis bodag receptjét itt találod

Találtam azonban egy leírást, ami nem tűnt kivitelezhetetlennek, sőt, utóbb kiderült, nem is különösebben bonyolult. A cukkerli - vagyis a cukrászmester - egy bodagot kóstol az egyik fogadóban, és ízlik neki, bár úgy találja "nem elég laza". Azt javasolja, hogy az alaprecepthez - huszonnégy lat főtt burgonya meglisztezve - keverjen a szakácsnő bele tört cukrot és vajat, esetleg tej vastagját, de csak keveset, úgy nem csak az íze lesz jó, de kellően laza is lesz. Ha pedig azt szeretné, hogy a vendégek el se akarjanak menni, akkor aprított sódart keverjen ki tejföllel, sóval, borssal, majd két nyers bodagot kenjen meg ezzel a péppel és ragassza össze.

A sódarral töltött krumplis bodag receptjét itt találod

Bár a bodagról először az úgynevezett cigánykenyér jut eszembe - a lisztből, némi zsírból, szódabikarbónából és vízből kevert lapos tészta - , itt most nem arról van szó. Bodag, vakarék, vakaró néven a vetett lángost, vagyis a kenyérlángost is emlegették a népnyelvben. Egyébként meg tök fölösleges azt keresgetni, hogy ez a most cigánykenyér vagy magyar lángos - a világ minden pontján kevertek lisztet vízzel és némi zsiradékkal, hogy aztán forró vaslapon vagy kemencében lapos kenyérkéket süssenek belőle. A sódar pedig nem más, mint füstölt sonka vagy lapocka. Ma már biztos nem salétrommal készül, mint 150 évvel ezelőtt, de magába a szóba már az "Az a szép fényes nap" című drámában is beleszerettem, és most, hogy újra láttam, úgy éreztem, muszáj hogy legyen egy sódaros receptem is. Nem tudom, hogy a könyv írója, Fehér Béla kóstolta-e valaha a tejfeles sódarral töltött bodagot, vagy csak a hasára csapott, és úgy találta ki, én mindenesetre csináltam egyet. Nem túl autentikus, mert nem huszonnégy lat krumpli van benne, csak három darab, és a vaj mellett tej vastagját is tettem bele egy keveset, de lényeg, nagyon jó lett. Aláírom, hogy ha vendégvárónak készül, akkor esetleg tényleg ott ragadnak a népek az ember nyakán - főleg, hogy nem hajt sem a tatár, sem a Habsburg.

Címlapról ajánljuk

További cikkek