Ők a legjobb itthon kapható kávék - ranglistával!

Közel negyven őrölt kávé laboratóriumi és kedveltségi vizsgálatát végezte el a NÉBIH. Mutatjuk a teszt eredményeit és a vizsgált kávék ranglistáját!

39 őrölt pörkölt kávét vizsgált terméktesztjén a NÉBIH, köztük két-két Magyarországon és Ausztriában egyaránt kapható kávéféleség összehasonlító vizsgálatára is sor került. A negyedkilós kiszerelésű őrölt, pörkölt termékeknél minőségi és biztonsági paramétereket mértek, a jelölési előírások betartását ellenőrizték, valamint kedveltségi vizsgálatot végeztek a szakemberek.

Megnyugtató, hogy valamennyi termék megfelelt az előírásoknak a minőségre vonatkozó paraméterek (vízben oldódó szárazanyag-tartalom, víztartalom, koffeintartalom) esetében. Szintén nem volt gond a növényvédőszer-maradékok területén. A termékeknél 399 különböző hatóanyag és azok bomlástermékeinek vizsgálatára került sor és egyetlen kávéféleség sem tartalmazott kimutatható mennyiségben növényvédőszer-maradékot. A szakemberek ellenőrizték a jelölési követelmények betartását is. Két esetben találkoztak kisebb jelölési hibával, ami miatt a felelős élelmiszervállalkozásokat figyelmeztetették.

Tudtad?

Az Ochratoxin-A kis mennyiségben többféle élelmiszerben is előfordulhat, jelenléte nem küszöbölhető ki teljesen, az Unióban szigorú előírás vonatkozik a megengedett határértékekre.

Ezen jogszabályoknak egy kivétellel minden termék megfelelt: a D.KAISER Krone őrölt, pörkölt kávéban a maximálisan megengedett 5,0 μg/kg Ochratoxin-A tartalom több mint kétszeresét mutatták ki a laborvizsgálatok. A hatóság azonnali hatállyal elrendelte a forgalomból történő kivonást és a fogyasztókhoz eljutott termékek visszahívását, a gyártóval szemben pedig élelmiszer ellenőrzési bírságot szab ki.

A kedveltségi rangsor felállításánál szempont volt az illat, ízérzet, testesség végül pedig a kávéról egy összbenyomás értékelése. A bírálaton a hatóság szakemberei, kávészakértők, többek között Tóth Sándor többszörös barista bajnok és Szongoth János kávészakértő, valamint „átlagfogyasztók” vettek részt. A tesztelők a kávékat az úgynevezett brazil (cupping) módszerrel kóstolták és hasonlították össze.

A nagy kávéranglista:

1. Tchibo Exclusive (őrölt pörkölt kávé, 2.396 Ft/kg)

2. Bellarom Gold (őrölt pörkölt kávé, 3.596 Ft/kg)

3. Pellini Tradizionale (őrölt kávé, 4.998 Ft/kg)

4. Cafe Pellini Top (arabica 100 %), 11 996 Ft/kg

5. Spar Regio Gold, 2276 Ft/kg

6. S Budget Caffee Classico, 1556 Ft/kg

7. Grano de Café, 1556 Ft/kg8. Douwe Egberts Omnia Classic, 3196 Ft/kg

9. Jacobs Merido Mocca, 2160 Ft/kg

10. Lavazza Crema e Gusto, 5540 Ft/kg

A részletes vizsgálati eredmények IDE kattintva érhetőek el.

A kedveltségi vizsgálattal párhuzamosan zajlottak a laborvizsgálatok, így még a határérték felett Ochratoxin-A-t tartalmazó kávé is szerepelt a kóstoláson. A tesztelők e kávénál idegen ízt éreztek. A vizsgálat kimutatta, hogy a termék glutént és – a mikroszkópos vizsgálat alapján – idegen növényi eredetű keményítőszemcséket tartalmaz. A toxin szennyezettség és a glutén tartalom mellett a termék alacsony koffeintartalma is gyanússá vált a hatóság számára. A gyártónál a NÉBIH Kiemelt Ügyek Igazgatósága helyszíni ellenőrzést végzett és nyomonkövetési problémákat tárt fel. Az ellenőrök az üzemben 8,2 tonna terméket koboztak el, további 12 tonna esetében forgalmi korlátozást rendeltek el, az üzem működését pedig felfüggesztették.

Olvastad már?

Nézd meg, ahogy a gyerekek életükben először kávét kóstolnak!

(via NÉBIH)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!