New York-i étterem lett a világ legjobbja - nézzétek!

A szerdán közzétett ranglista szerint a New York-i Eleven Madison Park lett a világ legjobb étterme, ami egy 50-es listáról került ki győztesen.  

Amerikai étterem utoljára 13 éve ért el első helyezést. Az Eleven Madison Park, Daniel Humm séf kortárs amerikai konyhája idén az olasz Osteria Francescana éttermet előzte meg, amely tavaly került az élre. A harmadik helyen a spanyol El Celler de Can Roca szerepel - írja abloomberg.com.

A rangsor összeállításában több mint ezer séf, szakíró és más ágazati szakértő vett részt 26 földrajzi térségből.Szezonális kóstoló menüiben a győztes olyan ételeket kínált, mint a

tengerisün-puding bébi tintahallal, fésűkagylóval és almával, vagy a mézes körte makkal.

A The World's 50 Best Restaurants elnevezésű ranglista összeállítását a brit Restaurant magazin kezdte el 2002-ben promóciós céllal, de hamarosan globális jelentőséget kapott a lista, és az igény miatt komoly díjátadó ünnepség szerveződött köré.

Amikor 2010-ben a koppenhágai Noma étterem először lett listavezető, másnap százezren próbáltak náluk online asztalt foglalni. Az El Celler de Can Roca 2013-as győzelme után pedig az étterem honlapját 12 millióan keresték fel. Csak arra három embert vettek fel, hogy elutasítsa a foglalásokat, a várólista pedig egy évesre ugrott.Utoljára 2004-ben vitte el amerikai étterem, Thomas Keller séf French Laundry-ja a pálmát. Azóta mindig európai éttermek győztek.Az idei első három helyezettet a franciaországi Mentonban működő Mirazur követi, az ötödik helyre pedig a limai Central került. A listán az első tíz étterem közé sorrendben még a spanyol Axpéban található Asador Etxebarri, a bangkoki Gaggan, a limai Maido, a San Sebastian-i Mugaritz és a bécsi Steirereck jutott be.

Az Eleven Madison Park belső tere

Ezeket olvastad már?

MTI

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes spárgás carbonara Rómából

A carbonara az egyik legismertebb olasz tésztaétel, amelyet hagyományosan tojással, pecorino sajttal és guancialéval készítenek. Ebben a szezonális római változatban a spárga kapja a ...

Sarkadi pecsenye háziasan

Mi magyarok igazán szeretjük a szaftos pecsenyéket: jó példa erre a sarkadi pecsenye, ami egy igazán gazdag, ízes magyaros fogás. Mivel egy gombás sósz készül hozzá, amivel ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nemcsak az emésztést, az inzulinérzékenységet is javítja ez a hétköznapi...

A kefirt régóta az egészségtudatos étrendbe jól illeszkedő termékek között tartjuk számon, mégis sokan idegenkednek tőle jellegzetesen savanykás íze és karakteres állaga miatt. Azonban ennek nem kell így lennie: az Activia bemutatta új ivókefirjét, amely a hagyományos kefir értékeit lágyabb, krémesebb formában kínálja. A natúr és eperízben elérhető újdonság 280 grammos palackban érkezik, így könnyen beilleszthető egy kiegyensúlyozott reggelibe, vagy napközbeni snackként is magunkkal vihető.

Top Receptek

Sarkadi pecsenye háziasan

Mi magyarok igazán szeretjük a szaftos pecsenyéket: jó példa erre a sarkadi pecsenye, ami egy igazán gazdag, ízes magyaros fogás. Mivel egy gombás sósz készül hozzá, amivel ...