Ünnepeljük a nőnapot kicsit másként, mint megszoktuk

Március 8. a nemzetközi nőnap. Ezt tudjuk, amióta világ a világ. Ez a világ azonban már más, mint volt, ezért van pár tippünk, hogyan ünnepeljük a nőket úgy, ahogyan az megilleti őket.

Édesség és virág. Na ezek azok a dolgok, amelyek soha nem mennek ki a divatból, azonban nem mindegy, mit értünk ezek alatt. És nem mindegy, kinek szánjuk őket. A világ tele van izgalmasabbnál izgalmasabb nőkkel, akiknek igenis jár, hogy a bonbon-rózsa kombó helyett valami személyre szólóbbat kapjanak. 

Klasszikusok

Vannak olyan nők, akik a hagyományos módon szeretik ünnepelni a nőnapot. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valami hagyományosan unalmas ajándék a legmegfelelőbb nekik. A csokoládé épp eléggé klasszikus ajándék alapanyag, azonban egymillió lehetőséget rejt. Egy kézműves, virágmotívumokkal elkészített bonbon kiváló ajándék lehet azoknak a kiváló nőknek, akik a környezetedben vannak. És ezzel a megoldással a virágot is letudod.

Ünnepeljük a nőnapot, kicsit másként, mint megszoktuk

A romantikusok

A menthetetlen romantikusokkal vigyázni kell, mert ők nem érik be semmiféle progresszív megoldással. Nekik rózsaszínbe csomagolt törődésre van szükségük, valamire, ami sokkal tovább megmarad, mint egy sima virág vagy egy finom desszert. Persze ez nem jelenti, hogy ez utóbbi nem kerülhet az ajándékok közé. 

Kislányoknak

A nőnapnak ugyan ez a neve, de attól még jár az ünneplés azoknak is, akik kiskorúak. Hadd tanulják már meg kislány korukban, hogy nőnek lenni jó dolog, és mindenképpen ünneplésre méltó helyzet. Kislányoknak és nagylányoknak is jár egy kis virág és egy kis csoki.

Erős nőknek

Nem mintha nem lenne minden nő nagyon erős, de azért vannak, akik ezt szeretik fitogtatni is. Nekik mindenképp valami ütős ajándék kell, valami, amitől érzik a törődést, de amit saját akaratuk szerint használhatnak fel. Például egy laza gin box, amely megadja nekik az összes alapanyagot egy tökéletes gin tonichoz, a mikorról és a miértről azonban mindenképp ők dönthetnek. 

Az inspirálók

Vannak nők, akik még az átlagnál is nagyobb hatással bírnak, és valamilyen módon inspirálják a környezetüket. Nekik olyan ajándék jár, amely kicsit olyan, mint ők. Finom és nőies, de kicsit más, mint a többi. Valami, ami irányt mutat, trendet teremt, mégis klasszikus

Egy csokor virággal nem lőhetünk mellé

Akiket nem érdekel a nőnap

És persze vannak olyan nők is, akiket teljesen hidegen hagy a nőnap. Ezt azonban nem kell annyiban hagynunk, és kitűzhetünk magunk elé egy igazán komoly kihívást: lenyűgözni a nőnapellenes nőket. A legjobb, ha mindezt némi alkohollal tesszük. Egy rozépezsgő például kiváló választás. Van benne valami ünnepi, sőt, még egy kis rózsaszín is, de mivel tulajdonképpen azt senki nem tagadja, hogy pezsgőzni minden nap lehet, tökéletes elterelő meglepetés is. A vittünk is ajándékot, meg nem is minősített esete. 

Akiknek a legnagyobb szükségük van rá

Sajnos van, hogy a nőkkel való törődés nem állhat meg egy csokor virágban vagy egy csodás desszertben. Vannak nők, akik akár az életükért, a biztonságukért, a szabadságukért, a gyerekeikért vagy a munkájukért harcolnak, és mások segítségére szorulnak. Az Édes Város ezért idén nőnap alkalmából összefogott a Patent Egyesülettel, és lehetővé teszi, hogy ezen a héten egy gombnyomással is segíthessünk a bántalmazott nőkön. Mert valójában ez a legfontosabb. 


További édes tartalmakat itt találtok:

*A cikk az Édes Város együttműködésével jött létre.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.