Neked is viszket a fejbőröd? – Komoly probléma is állhat a dolog hátterében

Az állandó viszketés amellett, hogy rettentő idegesítő, komoly problémát is okozhat a későbbiekben.

Az egyik leggyakoribb oka annak, hogy viszket a fejbőrünk, a korpa, de előfordulhat, hogy akár gombás fertőzés áll a dolog hátterében. Ezt a közhiedelemmel ellentétben nem a rossz higiénia okozza, hiszen akár önhibádon kívül is elkaphatod. Érintkezés útján terjed ugyanis, így akár úgy is, ha felpróbálsz egy sapkát az üzletben, amit előtte egy fertőzött is felvett, de akár egy nem megfelelően tisztított hajkefe is veszélyforrás lehet a fodrásznál. És sajnos azuszodában sem vagy teljes biztonságban.

További tünetek

A viszketés után a hajszálak a fejbőr közelében letörnek, és hámló, vörös, akár teljesen kikopaszodó foltok alakulnak ki. Továbbá megduzzadhatnak a nyirokcsomóid, alacsonyabb láz is jelentkezhet, és kérges, akár gennyedző duzzanatok is kialakulhatnak a fejbőrödön, bár ez elég ritka.

Mit tehetsz?

Fontos, hogy ne próbálkozz házi praktikákkal, inkább keress fel egy bőrgyógyászt! Az orvos általában már ránézésre meg tudja állapítani, de haj-, illetve bőrmintát is vehet, melyeket laboratóriumban vizsgálnak meg, hogy minden kétséget kizáróan igazolják a gombák jelenlétét.

A fertőzés nagyon hatásosan kezelhető gyógyhatású samponnal, súlyos esetben gyógyszerrel. A teljes gyógyulás viszonylag sok idő, ugyanis akár 4-6 hétig is eltarthat.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.