Ne a színek alapján vásárolj!

Tudjuk, hogy a zsíros tej piros, míg a félzsíros kék, megszoktuk. De hogy nézne ki pl. a paradicsom kék konzervben? Sok tényező közrejátszik a termékdobozok színében, nézzük!

Az áruházak berendezésétől kezdve a reklámokon át a termékek polcon való elhelyezéséig minden előre megtervezett forgatókönyv szerint zajlik, a lényeg pedig, hogyan vegyenek rá minket, vásárlókat, hogy az adott gyártó termékét válasszuk. Nincs ezzel nagy gond, ez a jó marketing lényege, de ha szeretnénk kivédeni, hogy mindenféle módszerrel befolyásolják a választásunkat, akkor nem árt tisztában lenni néhány dologgal. Például azzal, hogy a termék csomagolásának színe mekkora szerepet játszik a választáskor. Egész tudományág épül erre, és fölösleges túl mélyen beleásni magunkat a témába, de itt van néhány alapszabály, hogy tudjuk, melyik szín milyen "kódot" rejt.

Piros - ez finom

A piros az egyik leggyakoribb szín az élelmiszeriparban. Eleve fontos, hogy az egyik legfeltűnőbb szín, így a polcon automatikusan azt a terméket vesszük észre először, amit piros csomagba bugyoláltak. A piros egyébként az étvágyat is beindítja - ezért népszerű szín konyhákban és éttermekben is egyaránt. A piros étvágygerjesztő hatásának fő oka az lehet, hogy a természetben előforduló piros ételek mind érettek és étvágygerjesztőek - gondoljunk csak a cseresznyére, a paradicsomra vagy a görögdinnyére!

Sárga - ettől boldog leszek!

A sárga a legboldogabb szín, még akkor is, ha az irigységtől a féltékenységen át sok jelentést társítottak már hozzá. Az agyunk, ha sárga színt érzékel, azonnal beindítja a szerotonin nevű örömhormont, így elég ránéznünk egy sárga dobozos pudingra, és máris kicsit jobb kedvünk lesz. Így aztán könnyen a kosarunkban landol még azelőtt, hogy átgondoltuk volna, szeretjük-e egyáltalán ezt az ízt, vagy van-e szükségünk az adott termékre?

Zöld - természetes és egészséges

A zöld sokáig nem volt egy igazán népszerű szín az ételmarketingesek körében. A közelmúlt egészségtudatossá forduló táplálkozási szokásai és mozgalmai azonban megtették hatásukat, így ha egy természet színébe bugyolált tejet vagy konzervet látunk, hajlamosak vagyunk tudat alatt azt hinni, hogy a lehető legegészségesebb termék után nyúlunk.

Narancssárga - ettől jól fogsz lakni!

A narancssárgáról a narancsra is asszociálhatnánk elsőre, ami magában nem annyira laktató - ha csak nem eszünk meg belőle egy jó kilót - , az agyunk azonban valamiért mégis a jóllakással kapcsolja össze. Az összefüggés állítólag ott van elásva, hogy a nehéz, zsíros ételek színe a barnástól a pirosas skáláig terjed, így a narancsszínűről egy nagy kondér étel jut eszünkbe. Nekem mondjuk egy pohár narancslé, de nem vitatkozok tudósokkal!

Kék - erről jó emlékeid vannak

A kék kifejezetten nem egy tipikus ételszín. Egy kísérletben a steak-et és sült krumplit falatozó alanyok közül volt, aki kifejezetten rosszul lett, mikor a fények alig észrevehetően megváltoztak, és kékes színűre festették a hússzeletet. A kék ezen kívül étvágycsökkentő hatással is van az agyunkra - egyes dietetikusok fogyni vágyóknak azt ajánlják, hogy egyenek kék tányérból rendszeresen, mert a szín hatására könnyebb lesz kisebb adagokat fogyasztani. Mégis rengeteg csoki és chips van zöldbe bugyolálva a polcokon, az Egyesült Államokban legalábbis. Ennek az az oka, hogy az USA népességének egy igen tetemes hányada, a II. világháborút követő 20 évben születettek gyerekkorában a klasszikus gyerekszínekkel - kékkel és rózsaszínnel - próbálták meg csábítóbbá tenne a nasit. Olyan jól sikerült, hogy a kék azóta is maradt, és a nosztalgia jegyében ma is tündöklően működik.

Olvastad már?

Öt hiba vásárlás közben

Forrás: The kitchen.com

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.