Narancssárga színfolt a belvárosi forgatagban - megnyitott a Spritz Bar Gozsdu

Egy fergeteges, La Dolce Vita party keretében, megnyitott a Spritz Bar Gozsdu - egy hely, ahol egész évben nyár van, ahol a narancssárga az új fekete.

A hajnalig tartó megnyitó bulin celebek, influenszerek és a kreatív szakma krémje Aperol Spritzezett együtt! Sőt, Szentesi Éva, Kulcsár Edina és Cinthya Dictator még a pult mögé is beálltak, hogy lelkesen kitanulják a Spritz készítés rejtelmeit!

„A Spritz Bar története körülbelül 2 éve kezdődött, amikor is – pusztán az ital, maga az Aperol Spritz, szeretete miatt, illetve annak népszerűségét látva – úgy döntöttünk, hogy erre a márkára bizony építeni kellene.

Ez az az ital, amit szinte mindenki szeret, és ami egész évben egyet jelent a szórakozással és a laza kikapcsolódással. Fogyasztják nyáron a tengerparton, este a bárok teraszain, de télen a sípályák hüttéiben is” – mesél a kezdetekről Harsányi Gábor a bár egyik tulajdonosa.

Első lépésként, Gáborék Franciaországból vásároltak 3 db Citroen HY furgont amit guruló Bar-okká alakítottak át, és elkezdtek rendezvényekre, fesztiválokra járni vele. Maga az autó is egy kuriózum – rengetegen fényképezik – de amit képviseltek, az is eltér egy kicsit a megszokott, fesztiválos koncepcióktól. Minőségi alapanyagokból készült, minőségi italokkal várják a felfrissülni vágyókat. Hamar kiderült, hogy jól döntöttek, hiszen minden eseményen megtalálták a közönségüket. Idén, 2017-ben, már jelen voltak minden nagy fesztiválon, több céges bulira is kitelepültek, de esküvőre is hívták már őket.

Az út innentől egyértelmű volt, folytatni kellett ezt a sikersorozatot egy fix üzlet formájában is. A cél a belváros volt, annak is a közepe, így jutottak el a Gozsdu Udvarba. Egy gyors felújítás és re-design után alakult ki a jelenlegi Spritz Bar Gozsdu.

A lehetőségek itt jóval nagyobbak voltak, mint a truck-ok esetében, amit a tulajdonosok igyekeztek is a lehető legjobban kihasználni. Az enteriőr trendi és egyedi a vidám színekre festett régi thonet székekkel és az igazán figyelemfelkeltő APEROL felirattal.

Igazi bár hangulattal és bár kultúrával találkozhatunk itt, ami a kínálatban is visszaköszön. Az alap italokon felül, mindenből találunk prémium kategóriát is, a sörök sem a megszokottak; csapról világos Warsteiner-t, Hacker-Pschorr búzát, vagy - a Gozsdu udvarban egyedül ezen a helyen - Guinnesst is rendelhetünk. A koktél kedvelők is válogathatnak, a favorit a hely signature koktélja, a Spritz Bar shot Aperollal, ginnel, uborkával.

Itt tart a Spritz Bar története jelen pillanatban, de a közép-, és hosszútávú célok között szerepel újabb üzletek nyitása, és más lehetőségek kiaknázása is, de ezekről egyelőre nem beszélnek a tulajdonosok. Kíváncsian várjuk az újabb híreket!

Ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

HILDA - A magyar csirke mennybemenetele

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...