Nagyszerű lépésre szánta el magát a SPAR, ennek a hírnek rengetegen fognak örülni

Kevés olyan szupermarketet ismerünk a magyar piacon, amely már a megrendelés napján házhoz tudja szállítani a megrendelt árut. A Spar nagy lépésre szánta el magát. 

Augusztus 10-től az interneten megrendelt és megvásárolt termékeket akár már a rendelés napján kiszállítja a SPAR Budapesten, a főváros környékén és kilenc Velencei-tó menti településen - írja a mediapiac.com.
Az új, felgyorsult szolgáltatás bevezetésével a SPAR vállalja, hogy amennyiben a rendelést délelőtt 10 óráig leadja a vásárló, a megvásárolt termékeket legkorábban 18-20 óra között házhoz is szállítják neki. Az expressz szolgáltatás egyelőre Budapesten és vonzáskörzetében, valamint a Velencei-tó környékén vehető igénybe, és az általános szállítási díjon kívül semmilyen extra költséggel nem jár. Nincs is annál jobb, mint amikor reggel munkába menet megrendeljük az otthonra szükséges élelmiszereket és egyéb termékeket, a nap végén pedig már ott is van az otthonunk ajtajában úgy, hogy nem nekünk kellett sietni értük a boltba!
„Vállalatunk 2019-ben több mint egymilliárd forintos fejlesztést követően indította el a SPAR online shop-ot, mely valódi sikertörténet: immár mintegy 2 millió lakos számára érhető el Magyarországon. A hatalmas keresletnövekedés miatt 145 főre növeltük kollégáink létszámát, bővítettük kiszállítási idősávjainkat, és számos hatékonyságnövelő folyamatot vezettünk be. Ennek köszönhetően elértük azt, hogy ma már akár a megrendelés napján megérkezhet a vásárlóinkhoz a megrendelt termék” – nyilatkozta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.
Ez is érdekelhet:

Legújabb receptek

Medvehagymás só

Ha szívesen élveznétek a medvehagyma ízét egész évben, akkor erre a legegyszerűbb megoldás, ha fűszersót készítetek belőle. Minimális aktív munka van csak vele, utána viszont hosszan ...

Chowder, az ír halleves

A chowder a világ egyik leghíresebb hallevese, amely egyszerre tengerészétel, paraszti fogás és komfortkaja. Ebben a sűrű raguban mindenféle kockázott zöldség társaságában fő omlósra ...

Címlapról ajánljuk

Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat – A legtöbb szempontból...

A hat nagy, nemzetközi háttérrel működő élelmiszer kiskereskedelmi lánc 2024-ben több mint 1,2 milliárd forint direkt pénzbeli támogatást nyújtott olyan szervezeteknek, amelyek valamilyen módon hozzájárulnak a társadalmi jóléthez. Sok száz támogatott partnerükön keresztül a kiskereskedelmi láncok társadalmi felelősségvállalása akkor is ott van körülöttünk, amikor éppen nem látjuk.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Sonkás tészta

A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...