Így teleltessük a muskátlit helyesen

Bár sokan egynyáriként tartják számon a muskátlit, ha helyesen teleltetjük, valójában évelő növény, és tavasszal gyönyörűen újravirágzik.

Az egyik legnépszerűbb balkonnövény a muskátli, amit sokan évről évre újraültetnek, pedig könnyedén túléli a telet, ha megfelelően teleltetjük. Ez csupán annyit jelent, hogy néhány dologra oda kell figyelnünk. Ezek a muskátli teleltetésének lépései.

Így teleltessük a muskátlit helyesen

A helyes muskátliteleltetés

Fontos, hogy a muskátlit mindenképpen cserépben teleltessük, ahogy nagymamáinknál is láttuk. Ha esetleg kiültettük a kertbe, akkor mindenképpen szedjük ki a földből úgy, hogy ne sérüljön a gyökérlabda, és helyezzük egy cserépbe.

Mindenképpen olyan helyen tároljuk őket, ahol a hőmérséklet 4-10 fok között mozog, hiszen a muskátli számára ez a legoptimálisabb. Továbbá arra is figyeljünk oda, hogy lehetőleg olyan helyiségbe tegyük, ahol száraz a levegő.

Érdemes megmetszeni őket

Mi a helyzet az öntözéssel? Nem kell izgulnunk emiatt sem, mert bőven elég, ha két-háromhetente locsoljuk meg őket. Ha lépcsőházban teleltetjük, ahol kicsit melegebb a levegő, lehetséges többször kell ennél.

Mielőtt kirakjuk újra a növényeinket, vissza kell metszenünk őket, majd kezdjük el fokozatosan növelni a vízadagjukat szépen, lassan. Az erősítéshez kapjanak foszforban dús, virágzást fokozó tápoldatot, amivel egyébként az egész szezonra felkészíthetjük a növényt.

Forrásunk volt.


Még több növény:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kókuszos keksztekercs

Ki ne szeretné a meghatározó gyerekkori édességet, a vendégségek, születésnapi bulik és iskolai vásárok sztárját, a keksztekercset? Ez itt a mi verziónk, próbáljátok ki, vagy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Nosalty-kvíz: Felismeritek a retró konyhai eszközöket?

Gondoltad volna, hogy a nagyi konyhájában lévő eszközök is lehetnek igazi retró kincsek? Most kipróbálhatod, mennyire ismered fel a régi kézi diódarálót, habverőt, kuktát vagy a tarkedlisütőt! Teszteld a tudásod és nosztalgiázz a 70–80-as évek konyhai világában.

Top Receptek

Legegyszerűbb meggyes kevert

Amikor gyors és finom sütire vágyunk, tökéletes választás. Nem csak meggyel, hanem bármilyen gyümölccsel, de akár csokival vagy magokkal, illetve ezek keverésével is elkészíthető.