„Talán elfelejtik a vendéglátók, hogy ételt dobnak ki" – a maradékmentő Munch alapítóival beszélgettünk

Fél perc az életünkből – mindössze ennyi időt kell rászánnunk az ételrendelésre, ha letöltjük a Munch applikációját. A kidobásra ítélt, tökéletes állapotban lévő, fogyasztható ételek mennyisége évente körülbelül 1,3 milliárd tonnára rúg, a Munch-csapat pedig úgy döntött, itt az ideje leszámolni a pazarlással. A Munch.hu alapítótagjaival, Wettstein Alberttel és Perepelica Kirillel beszélgettünk.

Négy egyetemista, Zwecker Bence, Wettstein Albert, Perepelica Kirill és Zsoldos Botond megelégelték, hogy a teljesen jó minőségű élelmiszerek egyharmada kukába kerül. A fiatalok ezért kifejlesztettek egy applikációt, amivel mindenki jól jár: a vevők országszerte hatalmas kedvezményekkel, akár féláron juthatnak hozzá a nap végén megmaradt, kiváló minőségű ételekhez, a vendéglátóegységek pedig eladhatják a kidobásra ítélt maradékot, ami eddig bevételkiesést jelentett nekik. A minőség miatt nem kell aggódnunk, hiszen ezzel a pár kattintással nem mások maradékaira, hanem a kedvenc éttermeink, kávézóink és pékségeink legfinomabb, csupán a nap végén megmaradt fogásaira tehetünk szert.  

Zwecker Bence, Zsoldos Botond, Perepelica Kirill és Wettstein Albert (balról jobbra)

Mikor és hogyan merült fel bennetek az ötlet, hogy megalapítjátok a Munch-ot? 

Wettstein Albert: Egy évvel ezelőtt, májusban állt össze az ötlet. A vizsgaidőszak alatt azon gondolkoztam, hogy el kellene kezdenem valami hasznosat, értékeset csinálni a vizsgák végeztével az életemmel, és nagyon zavart az ételpazarlás problémája.

Összeállt a fejemben a koncepció, hogy kérdezzük meg az éttermeket, hogy eladnák-e féláron a nap végén megmaradt ételeket, amiket másnap már nem tudnának értékesíteni.

Amikor ezt egy diákszervezeti előadás után elmeséltem néhány ismerősömnek, pont meghallotta Kirill, akivel utána szóba elegyedünk, és kiderült, hogy ő is egy hasonló terven dolgozik egy barátjával. A koncepciójuk még nagyon korai fázisban volt, én pedig már egy minimális prototípussal rendelkeztem, amin egy barátommal, Zwecker Bencével dolgoztam. Egy-két nappal később találkoztunk a nappalimban négyen, és beszélgettünk, hogyan tudnánk együtt dolgozni. Hamar rájöttünk, hogy tök jól kiegészítjük egymás kompetenciáit és néhány hónappal később már el is adtuk az első Munchot. Mostanra körülbelül 250 vendéglátóhely csatlakozott hozzánk, és több mint hatvanezren töltötték le az applikációt. 

Hogyan áll össze a csapat, ki milyen feladatot lát el? 

W. A.: Zsoldos Botondot a számok, a technikai részletek izgatják elsősorban. Ő az, aki az informatikai részt vitte az első időszakban. Hozzá csatlakozott Foltányi Kolos, aki fejlesztőként dolgozik az appon. Zwecker Bence a csapat folyamatosan örökmozgó problémamegoldója. Ő most Angliában próbálja abszolválni az utolsó vizsgáit, úgyhogy távmunkában dolgozik a Munchon. Perepelica Kirill az újabb vendéglátóhelyek bevonásával, én pedig a termékkoncepcióval, a kommunikációval és a felhasználószerzéssel foglalkozom elsősorban. Mostanra pedig már nagyjából tízen dolgozunk a Munch-nál. Ez a szám folyamatosan bővül, most éppen sales-es és informatikus kollégát keresünk. 

Maga az ételpazarlás volt előbb, vagy mindenképpen egy társadalmi problémával szerettetek volna foglalkozni, majd erre esett a választásotok? 

W. A.: Négy irányból jutottunk oda, hogy szeretnénk valami hasonló dologgal foglalkozni. Engem az ragadott meg az egészben, hogy értéket tudunk teremteni abból, amire értéktelen feleslegként tekintettünk, és erre fel tudjuk hívni a vendéglátóhelyek figyelmét, illetve az emberek tekintetét is. Az ételpazarlás akkor kezdett el zavarni, amikor a tudományos oldaláról olvastam, és arról, hogy mekkora károkat okozunk vele: körülbelül az ételek harmadát dobjuk ki. 

Hogyan fogadták a vendéglátóhelyek a kezdeményezést? 

W. A.: Volt, aki nagyon megörült nekünk, és azt mondta, hogy ezt kereste, erre volt szükség. Volt olyan pékség, aki elmondta, hogy naponta hetvenezer forint értékben, hatalmas zsákokban dobják ki az egyébként aznap készült pékárukat csak azért, mert a nap végén megmaradnak. Ők sajnos rá vannak kényszerítve, hogy többet készítsenek. Voltak, akiknek ez túl új volt. Nem mindenki annyira komfortos az innovációval kapcsolatban, vagy nem annyira gondolt még a környezettudatosságra – nekik egy kicsit részletesebben kell elmagyarázni, hogy mit csinálunk. Akinek nem elég az, hogy ezzel egy fenntartható gasztronómiai forradalom részese lehet, azt azzal tudjuk motiválni, hogy ami eddig veszteséget jelentett, esetleg fizetni kellett azért is, hogy elszállítsák hulladékként, abból most bevételt lehet termelni – pusztán arra kell figyelni, hogy mindig jó minőségű ételek kerüljenek a Munch-csomagba. 

Egészen 2020-ig várt arra mindenki, hogy valaki egy ilyen lehetőséget teremtsen? 

W. A.: Nem teljesen új a koncepció, mert például a skandináv országokban már vannak jól működő modellek. Ők innovációkban vagy környezettudatosságban néhány évvel előttünk járnak, mi pedig nagyon sokat tanultunk ezekből. Magyarországon is voltak már ilyen próbálkozások, de olyan még nem volt, hogy egyszerre legyen igény a vásárlók részéről a környezettudatosságra, a vendéglátóhelyek is megértsék ennek a jelentőségét, és összejöjjön egy olyan csapat, ahol megvan a kellő informatikai és kommunikációs háttér. Ez egy olyan momentum, amiből, ha hiányzik bármelyik összetevő, akkor egy hasonló szolgáltatás nem tudja sikeresen megvetni a lábát Magyarországon. 

Mekkora problémát jelent egy vendéglátóegységnek, ha a nap végén megmaradnak az ételek? 

Perepelica Kirill: Vannak olyan helyek, akiknél tényleg nagy mennyiség marad meg, és több tízezer forint értékben kerül az élelmiszer naponta a kukába. Ilyenek a pékségek, kifőzdék, éttermek, a napi menüs helyek. Nyilván egy kisebb pulttal rendelkező kávézó esetében csak egy-két adag szendvicsről vagy ételről van szó. 

 Perepelica Kirill (balra) és Wettstein Albert (jobbra)

Eddig mennyi ételt mentettetek meg? 

P. K.: Összesen 35 ezret, napi szinten pedig több száz adag ételt. 

W. A.: Ez majdnem 1,5 tonna ételt jelent. Ha azokat a károsanyagokat, gázokat számoljuk, amik az ételek lebomlásakor keletkeznek, akkor pedig még nagyobb számokról beszélhetünk. Ez már egy nagy eredmény. Már látjuk azt, hogy ez akár a sokszorosa is lehet majd, ha jól csináljuk a munkánkat, és még több felhasználó és vendéglátóegység dönt úgy, hogy fenntarthatóbban akar élni a Munch segítségével. 

Ti mit tapasztaltatok, a magyarok mennyire tudatosak az ételpazarlás terén? 

W. A.: Én azt tapasztalom, hogy ez egyre több embernek fontos. A mi generációnk számára szinte természetes, az idősebbeknek pedig szintén, akik akár nélkülözésben, háborúban nőttek fel. Nekik is alapvető, hogy az étel érték, kenyeret nem dobunk ki. Azért nem tudom erre egyértelműen megmondani a választ, mert ez szerintem sokak számára nagyon életszerű, közben pedig a korszellem mégis magával hozza a túlfogyasztást és a pazarlást: mindenből többet veszünk, fast fashiont vásárolunk. Ezzel megy szembe a Munch koncepciója. Én azt gondolom, hogy egyrészt a magyarok alapvetően környezettudatosak, másrészt mindenki megnézi, hogy mit mennyiért vásárol. Ez a kettő együtt jól tudja erősíteni egymást a Munchban. 

A vevőknek milyen előnyük származik abból, hogy Munchot vesznek, azon felül, hogy áron alul jutnak hozzá az ételekhez? 

W. A.: A felhasználóink elmondása szerint, amit igazán szeretnek a Munchban, az a játékossága. Az egész egy nagy játék, mert kedvező áron vadásznak finom meglepetéscsomagokra. A meglepetésnek nagy ereje van: új ízeket és olyan helyeket próbálnak ki, amelyeket korábban nem biztos, hogy ismertek, vagy nem tudták róla, hogy milyen finom, emellett pedig a gasztronómia ökológiai lábnyomát is csökkentjük. A "Muncholók" egy olyan környezettudatos közösség részei lehetnek, ami tényleg valódi lépéseket tesz a fenntarthatóságért. Ennek a játékosságnak és a közösségnek egy nagyon fontos megnyilvánulása a Facebook-csoportunk, ahol az emberek megosztják egymással a Munch-kalandjaikat. Feltöltenek egy fényképet, segítenek másoknak abban, hogy mire számíthatnak, motiválják egymást, és erősítik a közösségi élményt. 

És az éttermeknek miért éri meg az, hogy a partnereitek legyenek? 

W. A.: Mi úgy akarjuk minél több étteremhez eljuttatni a Munchot és az ételmentés örömét, hogy minél egyszerűbbé és könnyebben használhatóvá tesszük a felületet. Egyrészt, ez nem kerül számukra pénzbe, mert mi csak azután számítunk fel jutalékot, amit eladnak rajtunk keresztül.

A csatlakozás ingyenes, és nincsenek kényelmetlen kötelezettségek. Nem kell vele plusz munkát végezni minden nap, hiszen egy olyan informatikai rendszert alakítottunk ki, hogy néhány másodperc alatt be lehet állítani, hány adag étel maradt meg aznap. Ezt szolgálja a meglepetéskoncepció is: nem kell leírni, hogy rizs és hús van, hanem az kerül a Munchba, ami megmaradt a nap végén.

Ami eddig veszteség volt, az mostantól bevétel lehet. Nyilvánvalóan egy ilyen, COVID által sújtott, nehéz időben ez is egy fontos szempont, hiszen nagyon nehéz helyzetbe kerültek a vendéglátóhelyek és minden forint egyre jobban számít. 

Milyen hatással volt a járvány a Munchra? 

Perepelica Kirill: A Munch a COVID közepén született meg. Tavaly júliusban startolt, a két hullám közötti csendesebb időszakban. A vásárlóknak ez egy jó egészségügyi séta is lehetett a nagy bezártságban, mert az átvételt engedték, de már sehova sem lehetett beülni. Nem estek vissza annyira a vásárlások, továbbra is volt ránk igény. A vendéglátóegységeknek nem kell kidobniuk a maradékot, és cserébe még pénzt is kapnak – ez egy jó értékajánlat volt, amivel el tudtunk indulni. A partnereinkhez sokszor teljes áron is visszatérnek a Munchos vásárlók, vagy amikor átveszik a Munchot, gyakran vesznek mellé még valamit, amit nem tartalmazott a meglepetéscsomag. Olyat is hallottunk a partnereinktől, hogy az a lány, aki Munchot vett az előző napon, másnap reggelit rendelt tőlük. Azt érzékeltük, hogy az olyan helyek egy kicsit visszavettek a működésükből, ahol korábban a menza 200 adagot lefőzött – ebből a szempontból a Munch is érintett volt, hiszen kevesebb maradékot töltöttek fel. Viszont a pékségek, zöldségesek és gyümölcsösök ugyanúgy igényelték ezt a szolgáltatást. 

Emellett még milyen módon tesztek a fenntarthatóságért? 

W. A.: Azt látjuk, hogy azzal, hogy valaki kipróbálja a Munchot, be tudjuk csempészni a fejébe, hogy mekkora értéke van az ételnek. A felhasználóink elmondása szerint a rendelés után sokszor odafigyelnek a környezettudatosság más aspektusaira is. Például, amikor főznek vagy bevásárolnak, akkor tényleg annyi ételt vesznek vagy készítenek, ami el is fog fogyni. A közösségi oldalainkon hetente több tippet is megosztunk azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudjuk a saját életünket, háztartásunkat egy kicsit fenntarthatóbbá varázsolni. A Munch-csapaton belül újévkor mindannyian tettünk egy fogadalmat, amivel ebben az évben személyesen is a következő szintre léphetünk a fenntarthatóbb életmód útján. Próbálunk ebben másokat is inspirálni. Mi mindannyian azért választottuk ezt a hivatást, missziót, mert fontos volt nekünk, hogy a munkánknak legyen valamilyen pozitív üzenete, értéke. 

P. K.: A fenntarthatóságot egy kicsit szélesebb körben értelmezzük, mert a szociális fenntarthatóságért is sokat teszünk. Együttműködünk az Élelmiszerbankkal, a Máltai Szeretetszolgálattal pedig szerveztünk közös ételosztást. Szerencsére elég sok megkeresés érkezik, így gyakran tartunk előadásokat is, ahol erről a problémáról beszélünk. Ezt is azért tesszük, mert abban reménykedünk, hogy ezáltal elő tudjuk idézni a változást. 

A Munchon keresztül arra is van lehetőségünk, hogy rászorulók számára adományozzunk ételt… 

W. A.: Úgy neveztük el ezt a koncepciót, hogy MunCharity. Az indulásunk után néhány hónappal egyértelművé vált, hogy a társadalmi felelősségvállalás és a szociális fenntarthatóság nagyon fontos eleme lesz a Munchnak. Folyamatosan kísérletezünk, hogyan tudjuk ezt a Munch részévé tenni úgy, hogy minél jobban tudjon működni. Kezdetben a közösségünk melegétel-felajánlásaiból juttattunk el a Máltai szeretetszolgálat hajléktalanszállóira. A COVID előrehaladtával nem lehetett látogatni ezeket az intézményeket, így rájöttünk, hogy egy másik utat kell keresnünk. Ekkor csatlakozott hozzánk stratégiai partnerként a Magyar Élelmiszerbank, ami az elmúlt húsz évben élen járt az ételmentésben és ennek a jótékony célú felhasználásában. Az ő segítségükkel most egy olyan koncepción dolgozunk, aminek azok a felhasználóink is részesei lehetnek, akik úgy döntenek, hogy nemcsak maguk esznek egy jót fél áron, hanem másokat, nélkülöző családokat is megvendégelnek. 

A húszas éveitek elején jártok. Előny vagy hátrány ez a startupok világában? 

P. K.: Szerintem rengeteg előnye van. Sokat lehet tanulni abból, hogy ilyen fiatalon felelősséget vállalunk, csapatot építünk, és egy ekkora közösséget vezetünk. Nekem személyesen egy elég jó fejlődési ívet írt le az elmúlt évem. A semmiből építettük fel a csapatunkat, amit nagyon izgalmas volt a nulláról kitalálni. Rengeteg hibát követtünk és követünk el, aminek megint csak a tanulás a központi eleme. A startup lét szerintem egy felgyorsított fejlődési folyamat. Lehet hibázni, te hozol döntéseket, amiknek következménye van. Én osztom be, hogy mikor dolgozom, egyébként általában mindig – ez egyben a hátránya is. Ez egy elég időigényes folyamat, amit nem is munkának fogok fel, mert a lételemem. De szerintem ezt a többi alapító nevében is elmondhatom. Ez az, amin folyamatosan pörgünk, valamilyen szinten eggyé vált velünk. Nagyon gyorsan és sokat tudok fejlődni, személyesen is. Meg kell találni a balanszot, hogy meríteni is tudjunk belőle. Dolgoztam más cégeknél is, ahol gyakran néztem rá az órára, hogy mikor lesz már vége a munkaidőmnek. Itt, a Munchnál szerintem még soha nem figyeltem az időt, mert visz a flow, és egymást is motiváljuk a csapat tagjaival. 

Munch.hu

Nem kerülte el a figyelmemet, hogy milyen pozitívan beszélsz a hibalehetőségekről. 

W. A.: Ha lehet ilyet mondani egy ilyen kis szervezet esetében, akkor az egész vállalati kultúra szempontjából nagyon fontos, hogy olyan hangulat alakuljon ki egy cégen belül, hogy nem baj, ha hibázol, mert tudni fogod, hogyan nem érdemes csinálni, és abból találod majd meg a helyes utat. Érdemes sok kicsit hibázni, és utána valamit igazán jól, eredményesen elérni. Az embernek felelősséget kell vállalnia a döntéseiért, de törekednie kell arra, hogy az információk birtokában a lehető legjobb döntéseket hozza meg. Ez sokkal fontosabb, mint várni a tökéletes megoldásra és nem csinálni semmit. 

Mi a legnagyobb kihívás a Munch-csal kapcsolatban? 

W. A.: Egy ilyen szervezetnek a csapat a lelke. Meg kell találni azokat az embereket, akik hisznek ebben a misszióban, akár még nálunk is jobban értenek ezekhez a dolgokhoz, és jól együtt tudnak működni, hiszen mindannyian sokfélék vagyunk. Az emberi interakciók súrlódásokkal is járnak, de egy jó közösséget kialakítani kihívás. Most is keressük azokat az új kollégákat, akik segíteni tudnak abban, hogy még több vendéglátóhelyhez el tudjuk vinni a Munch hírét. Fejlesztőre és programozóra is szükségünk van, illetve hamarosan aktuális lesz egy ügyfélszolgálatos kolléga felvétele is, hiszen Kirill már nehezen bírja a folyamatos telefonálást. Folyamatosan növekszünk, és tartani kell a lépést a saját személyes fejlődésünkkel és a növekedéssel is. Ha mindez sikerül, akkor az is lehet, hogy mi eggyel hátrébb léphetünk, és teret engedhetünk másoknak is a cégen belül. 

P. K.: Nagyon gyorsan növekedünk. Egy évvel ezelőtt ismertem meg Albertet és kezdtünk el erről beszélni. Robbanásszerűen növekedünk, amit előbb-utóbb keretek közé kell szorítani. A szintlépések komoly kihívások. Már nem mi csinálunk minden operatív munkát, hanem újabb kollégákat vonunk be. Ezeknek a munkaköröknek a kialakítása, és hozzájuk a legjobb emberek kiválasztása egy elég nagy feladat. 

Mi a következő lépésetek a tudatosság és a célotok felé? 

W. A.: Az, hogy minél több városba, majd országba is elvigyük a Munchot. Kirillék segítségével hetente, havonta újabb helyek és városok csatlakoznak az ételmentőkhöz. Ezt próbáljuk mi minél egyszerűbbé, hatékonyabbá tenni. 

Ha azt kérdezem, hogy tíz év múlva hogyan képzelitek el magatokat és a Munchot, akkor mit tudok mondani? 

W. A.: Ez marha nehéz kérdés. Én abban bízom, hogy lesz majd Munch, és akkorra talán elfelejtik a vendéglátók, hogy ételt dobnak ki, és csodálkozni fognak azon, hogy ilyen egyáltalán megtörténhetett. Ugyanúgy, ahogy az utcán való szemetelés is nagyon fura, tök gáz, mert alapvetővé vált, hogy a hulladékot a szemetesbe rakjuk. Én abban bízom, hogy tíz év múlva nem lesz majd arra példa, hogy egy vendéglátósnak megforduljon a fejében, hogy kidobja az ételt, mert a Munch neve egyből azt fogja neki mondani, hogy ez a helye a megmaradt adagoknak, amiket nem tudtak eladni. Ha nagy távlatokban is gondolkozhatok, akkor remélem, hogy minden vendéglátóhelyen ott leszünk valamilyen formában. 

P. K.: Egy évvel ezelőtt azt sem tudtuk volna megmondani, hogy lesz Munch. Munch akkor is lesz, sok helyen. Bízom benne, hogy szállóige lesz a muncholás szó, és az emberek azt értik majd alatta, amit Albert mondott.  

A Munch.hu-hoz itt tudtok csatlakozni!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!


Még több interjút itt olvashattok:

Hozzászólások

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Meglepő, de a krumpli elképesztően egészséges, ha jól készíted el

Jellemzően nagyon rossz híre van a krumplinak, és csak kevesen tudják, hogy ha nem zsírban vagy olajban tocsogva, esetleg két kiló vajjal készítik, nagyon is egészséges zöldségről van szó. Sőt, ha a tápanyagsűrűséget nézzük, a burgonya nagyon sok más, sokkal egészségesebbnek tartott zöldséget és gyümölcsöt is kenterbe ver.