Ilyen nehéz megélni a magyar minimálbérből egy elemzés szerint

A minimálbér összege ismét emelkedett Magyarországon, azonban az infláció ennek nagy részét felemésztette. Egy nemzetközi elemzés eredményeinek fényében nem olyan jó a helyzet hazánkban.

Januártól 16%-kal nőtt itthon a minimálbér, az emelés azonban szinte eltörpül a megélhetési költségek elszállása mellett. A picodi.com oldal elemzése ennek tükrében megvizsgálta, hogy a jelenlegi minimálbér összegéből biztosítani lehet-e egy alapszintű egzisztenciát Magyarországban és 67 külföldi országban.

Januártól 16%-kal nőtt itthon a minimálbér

67 olyan országot vizsgáltak meg, ahol a minimálbér összegét az aktuális kormány határozza meg. Az egyes országok eltérő adórendszerei megnehezítik az összehasonlítást, éppen ezért a nettó fizetéseket vették alapként.

Több országban is emelték az elmúlt időszakban a minimálbér összegét, Magyarország ebből a szempontból a 17. helyen áll a listában.

Az összehasonlításhoz az elemzők megalkottak egy „túlélőcsomagot”, ami egy alapvető élelmiszerekből álló kosár, és a minimális táplálékszükségletet fedezi egy hónapra.

A túlélőcsomag Magyarországon a következő elemekből áll:

  • Tej (10 liter) – 3.230 forint
  • Kenyér (10 darab 500 grammos vekni) – 4.420 forint
  • Rizs (1,5 kilogramm) – 760 forint
  • Tojás (20 darab) – 1.370 forint
  • Sajt (1 kilogramm) – 3.560 forint
  • Baromfi- és marhahús (6 kilogramm) – 16.230 forint
  • Gyümölcs (6 kilogramm) – 3.270 forint
  • Zöldség (8 kilogramm) – 3.980 forint

A magyar csomag összértéke 36.820 forint, ami 37,1%-kal drágább, mint a 2022-es év elején. Egy ilyen bevásárlás a nettó minimálbér 23,9%-át teszi ki. Ezzel az aránnyal Magyarország a 37. helyen, a középmezőny hátulján kullog.

Forrásunk volt.


Hírek, újdonságok, érdekességek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.