Milliós borravalót kapott a pincér egy eldurvult randi végén

Sajátos bosszút állt az a nő barátján, aki egy rosszul sikerült randevút követően több ezer dollár borravalót hagyott a pincérnek, természetesen a férfi hozzájárulása nélkül.

Az eset Floridában történt, ahol egy Serina Wolfe nevű nő és párja egy part menti étteremben vacsoráztak. A nem túl romantikusra sikerült estét egy komolyabb veszekedés tette tönkre, a nő ugyanis arra kérte barátját, vegyen neki egy repülőjegyet New York-ba.
Miután a fiú nemet mondott a kérésre, a 24 éves nő a srác kártyájával fizetve az eredetileg 55 dolláros (nagyjából 16 ezer forintos) számlára még ráterhelt borravalóként 5000 dollárt (1 millió 445 ezer forintot).
Mikor a férfi észrevette, mennyi pénz ment le a kártyájáról, azonnal számon kérte barátnőjét, aki tagadta, hogy ő lett volna a hibás. A problémát ezután az étteremnek is jelezte a fiú, ekkor azonban már késő volt, a pincér ugyanis már megkapta a neki járó busás pénzösszeget.
Az összeveszésből hamar rendőrségi ügy lett, Serina Wolfe elfogása után pedig már bevallotta bűnét, miszerint bosszúból szedett le 5000 dollárt párja bankkártyájáról.
A nőt 1000 dolláros pénzösszegben büntették meg, a párost kiszolgáló pincérnek pedig valószínűleg ez volt élete eddigi legjobb munkanapja.

EZ IS ÉRDEKES:

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Túrós galuska feketeribizlivel

A búzadara mennyisége függ a tojás nagyságától! Ezért a gyöngyözően forró vízbe szaggassunk egy-két galuskát próbának. Ha szétfő, tegyünk még hozzá búzadarát és 15-20 perc ...

Címlapról ajánljuk

Miért gulyás a gulyásleves, és hogy jön ide az Alföld?

A magyar konyha nemzetközi léptékkel mérve is híres szupersztárja, vitán felül, a gulyásleves. Jól elkészítve ragyogó, rubinpiros színe van, tartalmas, laktató, bográcsban készítve ráadásul igazi közösségi étel. De, hogy jön a képbe az Alföld? Mi köze a ma ismert változatnak az egykori pásztorételhez? Mit köszönhet a gulyás a Habsburgoknak, és miért kellett az 1800-as évekig várni, hogy népszerűsége csúcsára érjen? Kajatények sorozatunk legújabb részében az alföldi gulyás nyomába eredünk.

Kormos Lili

Melyik kenyér a legjobb magas vérnyomás esetén? Megmondják a dietetikusok

Az vagy, amit megeszel - és ez természetesen a kenyérre is igaz, hiszen legtöbben minden nap fogyasztjuk. Azt már tudjuk, hogy mi az, amit nem érdemes leemelni a polcról, ha a pékségben válogatunk (a finomított, adalékanyagoktól hemzsegő, felfújt, élesztős, puha fehér szeletelt kenyereket semmiképp), de arról, hogy mely kenyerek a legegészségesebbek, sokat lehet vitatkozni. Ezúttal dietetikusok emelték a legjobbat, rájuk pedig érdemes hallgatni.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...