Michelin-csillagos étteremben evett egy nő, nem sokkal később meghalt

Meghalt egy nő, miután egy valenciai Michelin-csillagos étteremben vacsorázott a családjával. A hatóságok próbálják kideríteni, mi történhetett.

Egy nő meghalt, további 23 vendég pedig megbetegedett, miután a valenciai RiFF étteremben vacsoráztak - írja a 444 az El País nyomán. A hatóságok már vizsgálják, mi okozhatta a 46 éves áldozat halálát. Az első vizsgálatok során mindent rendben találtak a Michelin-csillagos étteremben, de további vizsgálatokat folytatnak le, hogy kiderüljön, az étel okozta-e a nő halálát.

A hatóságoknál február 17-én jelentettek ételmérgezést, miután a háromtagú család megbetegedett. A tünetek február 16-án jelentkeztek náluk,hasmenésük volt és hánytak. A helyi közegészségügyi vezető elmondta, egyelőre még nem tudják, hogy az étterem aznapi menüjén szereplő ízletes kucsmagomba okozhatta-e a mérgezést.

RiFFValencia

Sajtóinformációk szerint a nő férje, és a 12 éves fia már jobban vannak. A nő halálának pontos okairól majd a boncolás után tudnak meg többet. A RiFF tulajdonosa, Bernd H. Knölle közleményt adott ki, melyben azt írja, az étterem addig zárva marad, míg ki nem derül, mi okozta az ételmérgezést.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Túrógombóc hagyományosan

A főzés közben a fazékban gőzölgő tészta illata, a pirított morzsa sercegése, a kész gombócot keresztülhasító villa siklása - ez mind-mind a tökéletes túrógombóc ismérve. Mert ...

Tavaszidéző tonhalsaláta

Ha a nagyböjt alatt nem akarsz unalmas ételeket fogyasztani, akkor ez a tökéletes recept: friss, ropogós zöldségek, szaftos tonhal és a jóllakottságérzet kedvéért egy adag puha lencse. ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Túrógombóc hagyományosan

A főzés közben a fazékban gőzölgő tészta illata, a pirított morzsa sercegése, a kész gombócot keresztülhasító villa siklása - ez mind-mind a tökéletes túrógombóc ismérve. Mert ...