Így főzz tökéletes meggylekvárt+így dobd fel izgalmas ízekkel

Ugyan már a végét járja a meggyszezon, egy ládával talán még pont tudunk majd zsákmányolni a piacon. Ilyenkor legalább már a gyümölcs ára is kedvezőbb, tökéletessé téve azt a befőzésre. Jöjjön a legízesebb meggylekvár receptje, amibe egy kis extra is került!

Nyáron egymást váltják egymást a zamatos, lédús gyümölcsök, így a bőség zavarában előfordulhat, hogy csak kapkodni tudjuk a fejünket. Eper, málna, cseresznye, meggy, barack: oly' gyorsan jönnek-mennek a napfényes évszak kincsei. Élvezzük ki őket frissen, amíg csak lehet, utána pedig gondoljunk az előttünk álló hosszú évre: főzzünk lekvárt, mert nem mindig lesz bőség és napfény és lehetőség. Készítsünk dzsemeket, most aktuálisan éppen meggyből.

Az alábbi receptből elleshetjük a meggylekvár tökéletes elkészítési módját, sőt, azt is, hogy mi minden kerülhet még az üstbe a gyümölcsön és a cukron túl.

A grapefruitos-kardamomos meggylekvár receptjéért kattints a képre!

Minden az arányokon múlik

Házi lekvárt két okból készít az ember: egyrészt azért, mert olcsóbb és finomabb választás a boltinál, ezen túl pedig azért is, mert a saját konyhájában a saját ízlése szerint alakíthat mindent az állagtól kezdve, a cukormennyiségen át egészen az extra ízesítésig.

Ahhoz, hogy meg tudjunk felelni az első oknak, érdemes odafigyelnünk a cukor-gyümölcs arányra. Ne főzzük túl édesre, hagyjuk érvényesülni a gyümölcs természetes ízét.

Jelen recept 1,5 kilogramm gyümölcshöz 500 gramm cukrot tesz, ami nagyjából 300-330 gramm cukrot jelent kilónként. Ez az arány kellemesen, de nem túlzóan édes dzsemet eredményez, érdemes tartani magunkat hozzá.

A grapefruitos-kardamomos meggylekvár receptjéért kattints a képre!

Egy új ízvilág

A házi lekvárkészítés második okát vegyük most sorra: nevesen az állag és az ízesítés saját kezű alakítását. A meggylekvár hagyható teljesen darabosra is, ilyenkor rusztikusabb eredményt kapunk. Azonban, ha fontos nekünk az egyszerű kenhetőség (piskótákba, pirítósokra), akkor bátran turmixoljuk le egy részét: ekképpen egyszerre kapunk sima állagot és apró darabkákat is.

Láthatjuk a recept hozzávalóit mustrálva, hogy a gyümölcsön és cukron túl bizony más alapanyagok is landoltak a fazékban. Érdemes lehet citrusokkal és fűszerekkel kísérletezni, ugyanis ezekkel nagyszerűen feldobhatjuk a szerény, szimpla gyümölcsaromát.

A grapefruitos-kardamomos meggylekvár receptjéért kattints a képre!

A grapefruit-kardamom kombóján túl dolgozhatunk például naranccsal és fahéjjal, esetleg szegfűszeggel is. A bátrabbak akár étcsokoládét is főzhetnek a dzsembe.

Főzzünk grapefruitos-kardamomos meggylekvárt!

Hozzávalók:

1,5 kg meggy, 1 db grépfrút, 0.5 kg befőzőcukor, 1 ek zöld kardamom

A tisztított, magozott meggyet 20 perc alatt összefőzzük a grapefruit kifacsart levével.
A meggyet ezután leturmixoljuk, de ne teljesen egyneműre, akkor az igazi az állaga, ha maradnak benne darabkák.

Hozzáöntjük a cukrot, és hozzáadjuk a kardamomot - ha nem akarjuk utólag keresgélni a lekvárban, érdemes teatojásba tenni. Így főzzük 5-10 percet.

A kész lekvárt még forrón belekanalazzuk az előzőleg sterilizált üvegekbe, majd 10 percre fejjel lefelé fordítjuk őket.

A grapefruitos-kardamomos meggylekvár receptjéért kattints a képre!

A grapefruitos-kardamomos meggylekvár teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Fotók és recept: Rosanics Petra

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Egy halom másik nyári recept vár arra, hogy elkészítsd:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.