Megbukott! Sorra zárnak be a CBA-üzletek

A nagyobb üzletházak egy részében megszüntette boltjait a CBA, a helyükön javarészt Aldi, vagy Spar nyitott. A kormány kiszorítósdija dugába dőlni látszik.

Hét olyan üzletközpontot is talált a Blokk.com, amelyben a CBA bezárt boltja helyén német diszkontláncok nyitottak áruházat - írja a Népszabadság. Főleg az Aldi hódit, de a Penny Market és a Spar is részt vesz a helycserében. További két helyszínen, ráadásul a Balaton mellett, Szántódon és Balatonfüreden a Coop húzta le a rolót.

A plázastopot elsősorban a kemény diszkontok, főként a Lidl és az Aldi ellen, illetve a hazai láncok védelmében találta ki a kormány, ám úgy tűnik, ezt a csatát elvesztik a magyarok. Az idézett internetes portál összesítéséből azt is kiderül, hogy 2013 és 2015 között jelentősen lemorzsolódott a hazai cégek áruházainak száma.

Összesen félezer bolttal zsugorodott hálózatuk, a legnagyobb visszaesést a CBA szenvedte el, amelynek 271-gyel van kevesebb áruháza, mint három évvel ezelőtt. A Coop 220 bolttal lett karcsúbb. A visszaesés ott a leghatározottabb, ahol megjelennek a német diszkontok.

A plázastop a városközpontokba kényszerítette a kemény diszkontokat, mivel nem tudtak nagyobb áruházakat nyitni, de ezzel olyan helyzetet teremtett, amelyben úgy tűnik, mintha tudatosan "rányitnák" üzleteiket magyar versenytársaikra. A CBA szóvivője útján stratégiai váltással magyarázza a folyamatokat - írja a Napi.hu.

És ezt olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Viszlát, csomagolás!

Rizs, müzli, tej, tészta, sampon, sör, bor. Néhány olyan árucikk, amit akár naponta vásárolunk. De vajon mindig elkerülhetetlen az amúgy sokszor felesleges csomagolás?

admin

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Okos uzsiötletek pár kattintásra

Reggeli kapkodás, uzsonnásdoboz a konyhapulton, és az örök kérdés: mi kerüljön bele, ami gyors, tápláló, és a gyerek is szívesen megeszi? Erre a dilemmára kínál innovatív megoldást a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által létrehozott Tejszív Uzsonnatervező, amely mesterséges intelligencia segítségével állít össze kiegyensúlyozott harapnivalókat. A rendszerbe most ingyenesen lehet regisztrálni, és az új felhasználók ajándékokat is nyerhetnek.

Hirdetés

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Stangli, ahogy nagymamám csinálta

Nem tudom, nálatok mi a helyzet, de nálunk a töltött paprikához mindig stanglit süt nagymamám. De nem akármilyet: a világ legfinomabb stangliját! Pedig valójában pofonegyszerű a recept, ...