Filmes mekis jeleneteket idéz fel a McDonald’s új reklámjában

Kevés olyan márka van a világon, amely több filmben, sorozatban vagy akár zeneszámban szerepelt volna, mint a McDonald’s. Az étteremlánc eddigi egyik legnagyobb globális kampányában éppen ezért a popkultúrával való összefonódását ünnepli világszerte - így Magyarországon is.

Az augusztus 15-én kezdődő kampány során egyedi, a Meki vendégjátékával készült alkotásokat idéző csomagolásban lesznek elérhetők a leggyakrabban „szereplő” népszerű mekis termékek.

Filmes mekis jeleneteket idéz fel a a McDonald’s új reklámjában

Emellett, mivel a McDonald’s különleges szerepet játszik majd a Marvel Studios egyik legnagyobb őszi évadpremierjében, az éttermekbe betérő Meki- és sorozatrajongók a Loki 2. évadához kapcsolódó tartalmakból is ízelítőt kaphatnak.

A limitált, „Ahogy itt is szerepel” csomagolású termékek, úgymint a Big Mac, a sajtos McRoyal (vagy ahogy Amerikában ismerik, és ahogy gyakran filmekben is szerepel, a sajtos Negyedfontos), valamint kísérőik, a nagy burgonya és a nagy üdítő, illetve a közepes méretű elviteles zacskó augusztus 15-től korlátozott ideig lesznek elérhetők az éttermekben, a McDrive-okon és házhozszállítás esetén is.

Emellett elérhető lesz az új, szintén limitált kiadású Loki édes-savanyú szósz - ahogy az a Marvel Studios Loki című sorozatának következő évadában is szerepel. A szósz különlegessége, hogy amikor a rajongók beolvassák a szószos tálka fedelét a Snapchat applikáción keresztül, egy felugró ablak jelenik meg, ahol a sorozat által inspirált, exkluzív tartalmat érhetnek el.

Végül pedig egyetlen popkultúrával foglalkozó kampány sem lehet teljes merch-ök nélkül. Ezért a globális McDonald’s azzal a londoni székhelyű gördeszkás és utcai ruházati márkával, a Palace-szal működik együtt, amely a márkát már többször megjelenítette jópofa dizájnjaiban és gördeszkás videóiban. A Palace ezúttal egyedi ruhadarabokat, sőt gördeszkát is tervezett a promócióhoz. Akár a hazai rajongók is beolvashatják az egyedi csomagolásokon található QR-kódot, amivel a McDonald’s Corporation (USA) által működtetett exkluzív PALACE-MCDONALD'S online boltba jutnak el, ahol megrendelhetik ezeket a különlegességeket.


További aktuális híreink:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...