Meglepő, melyik ételből fogyott a legtöbb a MÁV büfékocsijain

Hiába kínálnak magyaros ételeket is a MÁV büfékocsijain, mégsem ezekből fogyott a legtöbb az idei szezonban.

Még júniusban számoltunk be arról, hogy milyen árakra lehet számítani a MÁV büfékocsijain, most pedig az is kiderült, hogy mely ételek és italok lettek a nyár legnagyobb slágerei!

Nagy mennyiségben fogyott a sör és a hambi / Fortepan, fotóadományozó: Bauer Sándor

Kívül-belül megújultak az étkezőkocsik

Az idei szezonban tízből hat étkezőkocsi már kívülről és belülről is megújult, így a járművekbe többek között új konyhatechnikát, valamint modern berendezéseket szereltek – idézi a Pénzcentrum a MÁV közleményét.

Milyen ételek fogytak a legjobban?

A Balaton InterCity-ken június eleje óta már 2500 hamburger és 4375 korsó sör fogyott, melyek az étkezőkocsik legnépszerűbb termékei közé tartoznak. A négy ízben kapható lepényekből pedig országosan összesen 9 ezer fogyott

– nyilatkozta a MÁV.

A Budapest és Keszthely között kétóránként közlekedő Balaton IC vonatok étkezőkocsijain a jellegzetes magyar fogások mellett nemrég új ízekkel kiegészített street food jellegű ételek is felkerültek a menüre.

Címlapfotó: Fortepan/Fotóadományozó: Bauer Sándor

Forrásunk volt.


További aktuális híreink:

Címlapról ajánljuk

További cikkek