Telt idomait ünnepli, másokat mégis megszégyenített súlya miatt Lizzo?

A népszerű énekesnőt három táncosa is azzal vádolja, hogy szexuálisan zaklatta, illetve megszégyenítette őket súlyuk miatt.

Lizzo zenéje mellett leginkább arról híres, hogy büszkén hirdeti saját testének elfogadását és szeretetét, ezzel pedig rengeteg embernek ad erőt, hogy jobban érezze magát a saját bőrében.

Telt idomait ünnepli, másokat mégis megszégyenített súlya miatt Lizzo?

Éppen ezért is visszás, hogy azzal vádolják az énekesnőt, hogy táncos-koreográfusával, Tanisha Scottal együtt megszégyenítették Arianna Davist a súlya miatt.

Davis azt állítja, kifaggatták hogy problémákkal küzd-e, mert szerintük kevésbé tűnt elkötelezettnek táncosként, majd állítása szerint azt a benyomást keltették benne, hogy magyarázkodnia kell súlygyarapodása miatt, illetve intim, személyes dolgokról kellett beszélnie, hogy megtarthassa az állását.

Emellett még azzal is megvádolták Lizzót, hogy másik két táncosát „szexuálisan becsmérlő viselkedés elviselésére” kényszerítette, illetve „nyomást gyakorolt rájuk, hogy 2021 és 2023 között szexshow-kon vegyenek részt”.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...