Leteszteltük a zöld csokit - erre nem számítottunk!

Számos ország után már nálunk is kapható a japánok egyik kedvenc csokoládéja, a zöld KitKat. Nem bírtuk ki, muszáj volt beszereznünk néhányat, és letesztelnünk őket.

Japánban a KitKat szerelmesei már több mint 350 ízvariációval találkozhattak, jelenleg is 40 fajta „szerencsét hozó” csokoládé közül választhatnak. Pedig a KitKat nem tekint vissza nagy múltra Japánban, az első eperízű variáció 2000-ben jelent meg a polcokon, amit folyamatosan újabb és újabb innovációk követtek - többek között narancsos, ananászos, banános, hokkaido dinnyés, szaké, wasabi - és persze zöldtea-ízű, utóbbiból hét különböző változat is gazdagítja a választékot. Érdekesség, hogy a helyi piacon az újdonságok rövid ideig kaphatók és néhány havonta váltják egymást.

A japán KitKat rajongók egyik legkedveltebb ízvariánsa, az Európában nemrég megjelent matcha teás KitKat immár Magyarországon is kapható. Mivel egy különleges újdonságról van szó, ezért úgy döntöttünk, szerkesztőségünk is leteszteli a terméket.Hogy legyen összehasonlítási alapunk, vásároltunk az eredeti, tejcsokis, és a korábban már tesztelt, ruby csokis KitKatből is.

A matcha zöld teás KitKatről a gyártó azt írja, hogy bársonyos fehér csokoládéval készül, aminek köszönhetően zamata édes és aromás.Az európai piacra a helyi ízlésvilághoz legjobban igazodó változat kerül, amely UTZ tanúsítvánnyal rendelkező kakaóbab, valamint természetesen Japánból és Kínából származó valódi matcha zöldtea-por felhasználásával készül.

Mi a matcha?

A matcha porított zöld teából főzött hagyományos ital, amelyet a kifinomult teaszertartás részeként már évszázadok óta fogyasztanak Japánban.

Szerkesztőségünk vegyes véleménnyel volt az édességről. Volt, aki a csoki illatán és ízén is érezte a matchát, mások viszont egyáltalán nem. A legtöbben nem éreztek különbséget a fehér csokis KitKat Chunky és a zöld teás nápolyi között. A nápolyi és a fehér csoki összességében ízlett a kóstolóknak, tényleg édes volt és aromás, csak szerintünk a matcha lehetne egy picit intenzívebb, mert mi kifejezetten szeretjük ezt az ízvilágot.

A fogyasztók első körben az ALDI üzletekben találkozhatnak a zöld KitKattel, de május folyamán már megtalálható lesz több nagyobb láncban is országszerte.A tejcsokis KitKatet 169 Ft-ért, a rózsaszín csokoládésat 349 Ft-ért vásároltuk, a matchás most éppen 299 Ft-ért kapható.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.