A felújítási rohamban figyeljünk a lakásbiztosítási szerződésekre is

A K&H Biztosító szerint érdemes a meglévő lakásbiztosítási szerződéseket is figyelembe venni, ha renoválási teendőkbe vágunk idén, hogy arról is időben gondoskodjunk, hogy a felújított lakásunk vagy házunk értékére szóljon a biztosítás.

Javulhat a magyarországi lakásállomány minősége az idén elindított államilag támogatott lakásfelújítási programnak köszönhetően, a korszerűsítések miatt azonban érdemes a lakásbiztosítási szerződéseket elővenni – közölte a K&H Biztosító. A lakásbiztosításoknál ugyanis előfordulhat, hogy az évekkel ezelőtt megkötött szerződés nem nyújt teljeskörű fedezetet az esetleges károkra, esetleg alulbiztosítottá válhat a lakás, ha nagyobb értékű felújításon esik át, vagy olyan ingóságokat helyezünk el benne, melyek értékére a jelenlegi biztosítás nem, vagy csak részben nyújt fedezetet.

Lakásfelújítás esetén érdemes a meglévő szerződéseket is alaposan megvizsgálni

Vissza nem térítendő támogatás

Az idén elindult állami lakásfelújítási támogatás keretében a korszerűsítésre fordított összeg felét – akár 3 millió forintot - vissza nem térítendő támogatásként kaphatják meg a legalább egy gyermeket nevelő családok, a munkákat pedig állami támogatású felújítási hitelből is finanszírozhatják. A felújítási program hozzájárulhat a magyarországi lakásállomány jelentős felfrissítéséhez, hiszen a felhasználható összeg akár egy konyha teljes gépesítésére, felújítására, garázs vagy gépjárműbeálló kialakítására, nyílászárók cseréjére, illetve napelem felszerelésére is elegendő lehet.

Sok lakásra ráfér a felújítás

Bár sokféle lakáspiaci statisztika létezik, arról, hogy a magyarországi lakásokat hogyan és milyen mértékben újították fel a tulajdonosok, már jóval kevesebb információ érhető el. Ezzel együtt azért akad iránytű ezen a téren: mégpedig a Központi Statisztikai Hivatal egyik, 2015-ben született beszédes felmérése, amely szerint 10-ből 4 lakástulajdonos volt csak elégedett a lakása minőségével. A többség, 10-ből 6-an szükségesnek tartottak valamilyen korszerűsítést. Persze azóta több év eltelt, mindenesetre az biztos, hogy sok lakásra ráfér a felújítás. Erre utal például az is, hogy a Lechner Tudásközpont adatai alapján a 2020-ban a lakáseladások kötelező tartozékaként elkészített közel 150 ezer energetikai tanúsítvány 46,2 százaléka szerint az adott ingatlan átlagos vagy annál rosszabb állapotú volt energiafogyasztás szempontjából. Vagyis a lakásfelújítási programnak van helye a piacon, a lakások jelentős részére ráfér a korszerűsítés.

Az idén elindult állami lakásfelújítási támogatás ráadásul egy-egy lakásra vetítve jelentős, akár napelemes energetikai korszerűsítést vagy melléképület, garázs kialakítását is magában foglaló többmilliós felújítást tesz lehetővé. Ez természetesen az ingatlan értékét is növelheti, így érdemes a meglévő lakásbiztosítást is a megfelelő értékre igazítani, így gondoskodhatunk arról, hogy a felújított lakásunk vagy házunk értékére szóljon a biztosítás

- mondta Tószegi Tamás, a K&H Biztosító nem-életbiztosítási termékmenedzsmentjének vezetője.

Hozzátette:

„Ingatlan esetében alulbiztosítottságról beszélünk akkor, ha például a felújítás után a ház vagy lakás újraépítési értéke nagyobb lesz, mint a lakásbiztosításban szereplő biztosítási összeg. Ilyenkor előfordulhat, hogy kellemetlen meglepetés ér bennünket, mert kár esetén nem tud annyit fizetni a biztosító, mint amennyit téríthetne akkor, ha aktualizáltuk a biztosításunkat."

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Figyelem! Népszerű étrend-kiegészítőt hívtak vissza, mert túl sok cinket tartalmaz

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés szerint egy, az Egyesült Államokból származó, online forgalmazott étrend-kiegészítő esetében megállapították, hogy a termék cinktartalma – a weboldalon közzétett információk alapján – meghaladja az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által meghatározott tolerálható felső beviteli szintet. A terméket a BioTechUSA Kft. által üzemeltetett ShopBuilder webáruházon keresztül is forgalmazták.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Japán krumplisaláta

Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...