6 kutyabarát étterem, ahol senkit nem zavar, ha a kedvenced kutyaszemmel néz rád

Beülnétek valahova egy hűsítő limonádéra, és nem szeretnétek, hogy a kutyátok kimaradjon a mókából? Közös vacsorát terveztek a barátokkal, de te egész nap dolgoztál, és nem akarod a négylábút még estére is magára hagyni? Akkor ez a cikk neked szól, mert most mutatunk hat olyan éttermet, ahova a kutyusoddal együtt érkezhetsz.

A városi kutyatartás velejárója, hogy négylábú pajtásaink nem egyszerűen az életünk részévé váltak, de ott vannak velünk a mindennapjainkban is, legyen szó nyaralásról, kikapcsolódásról, de most már a művész mozik többségébe is beengedik őket. Logikus, hogy a jelenségre a vendéglátószektor is reagált, és a legtöbb étterem, különösen nyáron, mikor a teraszok, kerthelyiségek is nyitva vannak, szívesen fogadja a kutyával érkezőket is. Egyet azonban nem szabad elfelejteni: az, hogy egy hely kutyabarát, részükről gesztus, ami egyrészt nem magától értetődő, másrészt illik viszonozni azzal, hogy odafigyelsz a veled lévő kutyára, hogy ne zavarjon másokat, ne balhézzon a többi kutyával, ne piszkítson bele (néha szó szerint) a többi vendég nyugalmába. Ez az egész ugyanis addig jó közös program, ameddig mindenki élvezi.

Amire mindig figyeljetek:

  • foglalásnál jelezzétek, hogy kutyával érkeznétek
  • ha pedig spontán mentek valahová, a biztonság kedvéért mindig kérdezzetek rá, hogy kutyabarát-e a hely

Kiosk  

Ki mondta, hogy a csodás kilátást, a lenyűgöző belső teret csak mi, emberek szeretjük élvezni? Bár négylábú pajtásaink nem tudnak nyilatkozni, ha szeretnénk, hogy ők se maradjanak ki a jóból, nyugodtan elvihetjük őket a belváros egyik kedvenc éttermébe, a Kioskba.

Csodálhatjuk a Gellért-hegyet, az Erzsébet hidat, a Március 15. tér nyüzsgését, miközben élvezzük a hűsítő italokat és a finom falatokat.

Akár kint, akár bent, kutya és gazdija egyaránt jól érezheti magát, ha pedig egy-két finom falat is lepottyan az asztalról, garantált a siker.  

Kiosk
via

Kiosk 

Budapest, Március 15. tér 4.  

Nyitvatartás: hétfő-szerda, vasárnap 12.00-23.00, csütörtök-szombat 12.00-0.00 

Mazel Tov 

Egy magát kerületi rendőrtisztnek képzelő tacskó gazdájaként pontosan tudom: annál jobb egy hely, minél kevesebb impulzussal pörgeti a kutyámat. Épp ezért vagyok végtelenül hálás a belső udvaros, zárt kerthelyiséges vendéglátóhelyek létezéséért. Mindent megoldanak egyszerre: mehetek a kutyámmal, adott a szabad tér, és nem kell azon idegeskednem, hogy mikor robog el egy gördeszkázó tinédzser az asztalunk mellett, akit aztán úgy megugat a kutyám, hogy szerencsétlen ijedtében felborul (true story).

A Mazel Tov, ez a szuperhangulatos, közel-keleti konyhában utazó étterem az Akácfa utcában nagy szeretettel vár minden kutyával érkező vendéget, mindezt úgy, hogy a belváros közepén, az őrjítő nyüzsgéstől teljesen szeparáltan üzemel.

Ha szeretnétek együtt kimozdulni, de nem vágytok a tömeg kellős közepébe, itt a helyetek.  

Mazel Tov
Mazel Tov

Mazel Tov 

Budapest, Akácfa utca 47. 

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 12.00-0.00 

*Nyári nyitvatartás: 2025. június 20-tól péntektől hétfőig már 9:30-kor nyitva tartanak - egész nyáron szeretettel várnak mindenkit egy kellemes brunch-ra!

Giandó Budapest 

Kutyabarát fagyizó? Tudom, furán hangzik, hiszen a legtöbb fagyispult előtt természetesen megállhatunk kutyával, ameddig kérünk magunknak 2-3 gombócot, de az isteni, olasz fagyit kínáló Giandó ennél azért különlegesebb dolgot talált ki. Először is, amit itt kapsz, az nemcsak nevében olasz: olaszok nyitották a helyet, szóval pontosan tudják, miről beszélnek, amikor azt mondják, gelato.

Másodszor, és itt jön a lényeg, készítenek külön fagyit a kutyusoknak is: tejmentes, cukormentes, vegán, mogyoróvajízű, kutyakeksszel a tetején!

Garantáltan odalesz érte minden négylábú, és legalább te sem szenvedsz a könyörgő kutyaszemek keltette lelkiismeretfurdalástól. Hát nyár a nyár, ha nem fagyizik az ember? Meg a kutyája? Ugye, hogy nem! Akkor ne hagyjátok ki! 

Giandó
via

Giandó Budapest 

Budapest, Váci utca 56-58. 

Nyitvatartás: hétfő-csütörtök 11.00-23.00, péntek-szombat 10.00-0.00, vasárnap 10.00-23.00 

Hatlépcsős 

Most szeretnék szólni, ha ellátogattok ebbe az ikonikus, balatonfüredi egységbe, aminek már az említésétől is csodálatos velős pirítósok járnak táncot lelki szemeim előtt, garantáltan találkoztok majd kunyeráló kutyusokkal, így jobb, ha megacélozzátok a lelketeket. A Hatlépcsős is egyike a kutyabarát balatoni helyeknek, így ha strandolás vagy közös kirándulás után, esetleg az esti szórakozás előtt szeretnétek harapni valamit, de a blökit sem hagynátok otthon, itt biztos mind jól érezhetitek magatokat.

Velős pirítós, rántott hal, cigánypecsenye vagy rántott hús? Válaszd, amelyiket jól esik, csak ne felejts el ezt-azt az asztal alá is leejteni.  

Hatlépcsős
via

Hatlépcsős 

Balatonfüred, Jókai utca 30. 

Nyitvatartás: hétfő-csütörtök 11.00-21.30, péntek 11.00-22.30, szombat 10.00-22.30, vasárnap 10.00-21.30 

Fricska 

Az ország egyik leghangulatosabb helye a Séd patak partján található Fricska. Már az étterem maga is annyira otthonos és barátságos, hogy azonnal kedve támad az embernek elidőzni náluk, de amikor nyáron kinyitják a teraszt, tényleg alig akarunk innen hazamenni.

Júniusban olyan isteni fogásokkal várnak minket, mint amilyen az eperleves túrógombóccal vagy a cukorborsó-főzelék. Igazi nyári finomság mind, ráadásul ők is fogadnak kutyás vendégeket.

Bármelyik kutyus imádni fogja, ha a patak partján bogarászhat, miközben a gazdija a közelben van, nem szólva arról, hogy a gazdinak milyen jó lesz úgy kikapcsolódni, hogy közben a kutyája is jól szórakozik. Ha biztosan szeretnétek asztalt, foglaljatok időben, és ne felejtsétek el időben jelezni, hogy a kísérőtök négy lábon érkezik.  

Fricska
via

Fricska 

Veszprém, Miklós utca 10. 

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 11.30-10.00 

The Dog Bakery  

A végére pedig itt egy kávézó, ahol igazából a kutyusod a vendég, és te vagy a kísérője. Ebben a kutyás kávézóban mindenféle állatbarát finomságot lehet kapni, mármint nemcsak jutifalatokat és kutyás táplálékkiegészítőket, hanem direkt nekik készült sütiket, kekszeket is, így ameddig te elszürcsölöd a kávéd, matchád, teád, ő is csemegézhet.

Itt ráadásul nem kell izgulnod, hogy olyat eszik, ami nem tesz jót neki, mert csak olyan dolgot vehetsz, ami egyenesen neki lett kitalálva.

Emellett persze kapni kiegészítőket, vihetsz haza is mindenféle finomságot, kutyafagyit például, de a The Dog Bakery nem csak erről szól. Rengeteg kutyás programot szerveznek, szoktak előadásokat, örökbefogadási napot is tartani, úgyhogy ha nem szeretnél lemaradni ezekről, kövesd be a Facebook-oldalukat. 

The Dog Bakery
via

The Dog Bakery 

Budapest, Kertész utca 43. 

Nyitvatartás: hétfő 12.00-18.00, kedd-vasárnap 9.00-18.00  

Címlapkép: Giandó Budapest

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

 

Legújabb receptek

Diós-fahéjas kalács

Eddig mindig húsvétra készítettem, így számomra a kalácssütés leginkább ehhez az ünnephez kapcsolódik. De valójában az év bármely napján tökéletes választás lehet egy finom, ...

Barackos jeges tea

A nyári frissítők sztárja a jeges tea, amit most házi barackpürével ízesítettünk és édesítettünk. Más gyümölccsel is kipróbálhatjuk és akár zöld- vagy gyümölcsteával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.