A legendás Fekete-erdő torta – Puha kakaós piskótával, krémes tejszínhabbal, meggytöltelékkel és vibráló cseresznyével ringat nosztalgiába

A Fekete-erdő tortát nem lehet nem szeretni, hiszen minden tökéletes benne, és felülmúl bármilyen újhullámos desszertkülönlegességet. Mint a legtöbb tortának, ennek is kusza az eredete, de a lényeg az, hogy szerencsések vagyunk, hogy ilyen és ehhez hasonló desszerteket alkottak nekünk elődeink, és mi is átadhatjuk őket az utókornak.

Egy kis töri

A Fekete-erdei torta már több 100 éve létezik. Úgy tartják, hogy eredete az 1500-as évekre (!) vezethető vissza, akkor lett Európában először elérhető a csokoládé. Ennek az igen látványos desszertnek meghatározó földrajzi gyökere van: a Fekete-erdő egy délnyugat-német régió, amely Franciaország elzászi területével határos.

A Fekete-erdő torta teljes receptjét a képre kattintva megtaláljátok!

Egyes elmélet szerint a süteményt nem azért hívják Fekete-erdőnek, mert ott készült, hanem azért, mert a süteményben használt cseresznye úgy néz ki, mint a hagyományos német Bollenhut-kalapok piros pomponjai. Mások szerint a "Fekete-erdő" elnevezés a sötét, titokzatos erdőt jelképezi. A cigány hiedelmek szerint a tortában megjelenő színek, úgy mint a fekete, piros és fehér, a Fekete-erdő lakóinak hagyományos viseletéhez kapcsolódnak.

A Fekete-erdő torta teljes receptjét a képre kattintva megtaláljátok!

Állítólag 1915-ben egy Josef Keller nevű cukrászmester készítette az első fekete-erdei tortát Bad Godesbergben található kávézójában, az általa felszolgált változat pedig hozzájárult a desszert népszerűsítéséhez.

A süteményt először, írásosan egy 1930-as évekbeli szakácskönyvben említik, ezekben az években leginkább Berlinben és a más német, osztrák és svájci nagyvárosok cukrászdáiban volt közismert.

Ezt megelőzően a vajas vagy tejszínkrémes torták nem terjedtek el széles körben, mivel abban az időben csak korlátozott számú elektromos hűtőszekrény állt rendelkezésre ezek tárolására.

A Fekete-erdő torta teljes receptjét a képre kattintva megtaláljátok!

Ennek okán 1949-ben a torta csak a 13. helyet foglalta el a 15 legismertebb németországi sütemény között, mégis innentől kezdve ugrott meg igazán a népszerűsége: hamarosan a németek kedvenc, sőt ikonikus süteményévé vált. 2006 óta pedig már Fekete-erdei tortafesztivált is tartanak kétévente Todtnaubergben, ahol amatőr és profi cukrászok versenyeznek házi készítésű alkotásaikkal.

A Fekete-erdő torta teljes receptjét a képre kattintva megtaláljátok!

A mi receptünk pihe-puha kakaós piskótával, krémes tejszínhabbal, savanykás meggytöltelékkel (egy kis narancslikőrrel megbolondítva), házi csokoládédarával és vibráló koktélcseresznyével váltja meg a világot. Reméljük, hogy ízlelőbimbóitok elégedettek lesznek!

Fotók és recept: Gerzsenyi Flóra

Fekete-erdő torta - a teljes receptet mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Szemezgessetek többi csodás édességreceptünk közül:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...