Kiderült, mit rejtenek valójában a kávékapszulák, legyél résen!

A Nébih szakemberei összesen 24 kávékapszulát vizsgáltak, ebből 6 terméknél találtak problémát az átfogó vizsgálat során. 

A Nébih termékteszt programja – amely novemberben ünnepelte 5 éves fennállását – ezúttal az „eszpresszó” vagy ilyen módon is elkészíthető kapszulás kávékat vizsgálta. A „hatósági kosárba” koffeintartalmú és koffeinmentes termékek egyaránt kerültek.

Több mint 1400 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el a szakemberek. A vizsgálat az alapvető beltartalmi értékek feltárása mellett néhány paraméter esetében az elkészített kávékra is kiterjedt. Kiemelendő a kapszulákban található kávéfajták ellenőrzése, a termékek koffeintartalmának, valamint az alumínium kioldódásának analízise. A gluténtartalmat is megmérték, hiszen annak jelenléte felveti a hamisítás gyanúját. Jó hír, hogy ilyen problémával nem találkoztak a szakemberek.

A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket „vak-kóstolásos” módszerrel. A koffeinmentes és a koffeint tartalmazó kapszulás kávék esetében külön Szupermenta rangsor született.

A koffeintartalmú kapszulás kávék versenyében első helyen a Nespresso Espresso Livanto végzett. Második helyezést ért el a Lavazza Espresso Armonico, míg harmadikként a Bellarom Classico Espresso zárt a Szupermenta rangsorában.

A koffeinmentes kapszulás kávék között az Amaroy Bar Italia Decaffeinato lett az első. A második helyezést a L’OR Espresso Decaffeinato, míg a harmadikat a Nespresso Arpeggio Decaffeinato érdemelte ki.

Kevéssé örvendetes a jelölésen feltüntetett kávéfajták összehasonlításának eredménye.2 terméknél ugyanis nem egyezett a kapott laboratóriumi eredmény és a csomagoláson jelölt kávéfajta. Az egyik kávé jelölése szerint a termék csak arabica kávét tartalmaz, az analízis azonban 86% arabica és 14% robusta fajtát bizonyított. A másik érintett termék jelölésén arabica és robusta szerepelt, miközben a termék 100% robusta kávét tartalmazott.

Továbbá egy termék jelölésén feltüntették, hogy a koffeinmentes kávé természetes úton, mindenfajta kémiai adalékanyag hozzáadása nélkül lett előállítva. Ez a tájékoztató információ is megtévesztőnek minősült, mivel a koffeinmentesítés etil-acetát oldószerrel történt.

A komplex ellenőrzés biztonsági és minőségi hibát nem tárt fel, a kapszulás kávék biztonsággal fogyaszthatók. A laboratóriumi vizsgálatok és a kockázatértékelés alapján az is elmondható, hogy alumínium bevitel szempontjából – az átlag fogyasztói bevitelhez viszonyítva – még napi fogyasztás mellett sem jelentenek élelmiszerbiztonsági kockázatot a vizsgált kávék.

A koffeintartalom tekintetében elmondható, hogy a vizsgált 8 koffeinmentes kávé megfelelt a Magyar Élelmiszerkönyvben előírtaknak.

24 termékből 6-nál indult hatósági eljárás. Néhány kisebb jelölési hiba miatt az élelmiszer-vállalkozók figyelmeztetésben részesültek, míg a súlyosabb jelölési hiányosságok miatt élelmiszer-ellenőrzési bírság és eljárási költség kiszabására került sor, összesen 440.000 Ft értékben. A hibák kijavítására az érintetteknek intézkedési tervet kell benyújtaniuk a hivatalhoz. A laboratóriumi-hatósági vizsgálatok eredményeként a súlyosabb, fogyasztót megtévesztő jelölési hibák miatt az összesített rangsorból végül kizártak 3 kapszulás kávét.

A teszt eredménye itt érhető el.

Ezeket olvastad már?

Címlapkép: iStock

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...