Még élénken él bennem a kép, amikor tavaly, karácsony előtti utolsó napon kétségbeesetten rohangáltam a Nagycsarnokban - sok száz sorstársammal egyetemben, hogy beszerezzem az ünnepi vacsora hozzávalóit. A hentesnél finoman lekönyököltek a libamájért folyó küzdelemben, a zöldségesnél elfogyott az alma, hátul pedig a háztáji portékát kínáló idős hölgyeknél már nem maradt egy szem tojás sem.
Az egyik kezem majd' leszakad a zacskók súlyától, a másikban a telefonom, és egyszerre e-mailezek és egyeztetek a családdal, a fejemben pedig már teljes a káosz, hogy mit főzzek végül. Na, akkor és ott megfogadtam, hogy idén "rendes" leszek, és nem hagyok mindent az utolsó pillanatra. Jelentem, eddig egész jól állok! Legalábbis ha az elmúlt évet vesszük alapul. A receptek már nagyjából összeálltak a fejemben, és ez nálam a legkritikusabb pont, hogy "mit is főzzek?". A sonka már bevetésre várva ott pihen a hűtőben, az aprósüteményt pedig már megsütöttem. Én magam is meglepődtem rajta, hogy sikerült előre dolgoznom, már ami az édességet illeti, ugyanakkor most az a legnagyobb félelmem, hogy nem fogja megérni a karácsony reggelt.
A hókiflit imádom, mondjuk ki az aki nem? A családban ez a nagymamám reszortja, ám minden bizonnyal nem fogunk összeveszni rajta, hogy idén karácsonykor ki süsse, mert teljesen más a kettő. Az egyik iskola szerint - ahogy nagymamám is csinálja - az alapja egy zsírral készülő tészta, ezzel szemben az én verziómban csak és kizárólag vaj van. Az egyik egy hájas tésztára, a másik inkább linzerre emlékeztető sütemény, egyik sem rosszabb a másiknál, de más.
A hájasokat szokás tölteni dióval vagy jóféle házi készítésű lekvárral, én viszont a vajas tésztához a liszt mellé hozzákeverem a diót is. Eleinte darált dióval sütöttem, aztán egyszer daráló híján, mozsárban törtem össze a diót, és azóta csakis így készítem, mert sokkal jobb a textúrája – így kisebb-nagyobb darabokban találkozik az ember a dióval, amikor beleharap. Mellesleg a dióhoz sem kell ragaszkodni, készíthetjük mandulával vagy mogyoróval is.
Vaníliás cukor házilag
A kikapargatott vaníliarudat ne a szemetesbe hajítsuk, hanem inkább a cukortartóba. Egy-két hét, és minden aromáját kiadja, és olyan vaníliáscukor lesz a végeredmény, hogy rögtön kidobjuk az összes bolti csomagot!
A közös találkozási pont azonban a befejezés: még langyosan jó vastagon meg kell szórni porcukorral, mert ettől lesz hókifli a hókifli ugyebár. Én házilag oldottam meg a vaníliás porcukor gyártását, azaz egy fél vaníliarúd magjait kikapartam, és ezt kevertem el a porcukorban. Az olajos vaníliamagok szépen beburkolóznak a cukorbundába, úgyhogy nem kell félni, hogy egyben összeáll az egész vanília, csodásan fog működni.
A kész hókiflik egy-két hétig jól zárható dobozban minden gond nélkül elállnak (főleg, ha tojás sincs bennük), sőt, azon ritkaságokhoz tartoznak, amik nem langyosan, sütés után a legjobbak, hanem másnap! Arra azonban mindenképpen ügyeljünk, hogyha előre elkészítjük, akkor ne csak jól zárható dobozba, hanem jól zárható szekrénybe is tegyük el, a kulcsot pedig rejtsük el még magunk elől is, máskülönben karácsonyra már csak a lehullott porcukrot fogjuk ott találni, mert egyszerűen nem lehet leállni vele!
