Itt van pár tipp, hogy megállítsd az eszetlen élelmiszerpazarlást

A világ élelmiszertermelésének mintegy 20 százaléka vész kárba amiatt, hogy a szükségesnél többet fogyasztunk, az élelmiszerek jelentős része pedig a szemétbe kerül.

  • A szükségleteiknél mintegy 10 százalékkal több élelmiszert fogyasztanak az emberek,
  • miközben a megvásárolt élelmiszerek majdnem kilenc százalékát hagyják megromlani, vagy kidobják - derítette ki az Edinburghi Egyetem szakemberei által vezetett nemzetközi kutatócsoport.
  • Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) adatait felhasználva mutatták ki, hogy jóval több élelmiszer vész kárba a rendszerben, mint korábban feltételezték.
  • A világon előállított 2,1 milliárd tonna termés mintegy fele vész kárba a túlfogyasztás, a szemétbe dobás és a nem hatékony termelési folyamatok miatt.
  • A legkevésbé hatékony folyamat a haszonállattartásból származó termékek előállítása, ami 78 százalékos, vagyis 840 millió tonna veszteséggel jár. Mintegy 1,08 milliárd tonna betakarított terményt használnak fel 240 millió tonna ehető állati termék, köztük hús, tej és tojás előállítására..
  • Csupán a rendszer e stádiuma a betakarított terményveszteség mintegy 40 százalékát jelenti - írták a kutatók, akik felhívták a figyelmet arra, hogy a növekvő kereslet az egyes élelmiszereknél, különösen a hús- és tejtermékeknél csökkenti az élelmezési rendszer hatékonyságát, és megnehezíti a világ növekvő népességének fenntartható élelmezését.
  • E kereslet kielégítése környezeti károkat okozhat az üvegházhatású gázok kibocsátásnak növekedése miatt, csökkenti a vízkészleteket és a biodiverzitás elvesztését eredményezheti.
  • A szakemberek szerint a folyamat megfordítható lenne, ha az emberek kevesebb állati terméket ennének, csökkentenék az élelmiszerhulladékot és nem fogyasztanának többet táplálkozási szükségleteiknél.
  • Az élelmezési biztonságot erősítené és segítene elkerülni a környezeti károkat a globális élelmezési rendszer veszteségeinek csökkenése.

Ezeket olvastad már?

(Nosalty/MTI)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...