Itt a "legújabb" sertéshús, ami nem is sertésből készült

Úgy tűnik, a világ legnagyobb műhús-előállító cége idén újabb vegán termékekkel rukkol elő, ráadásul nem csak a gyorséttermekben!

A tavalyi évben vált igazán ismertté az Impossible Foods nevű műhús-előállító cég, amely azóta több jól ismert gyorsétteremben is elkezdte forgalmazni húsmentes pogácsáit. Az Impossible Foods idén két hatalmas újdonsággal is jelentkezik, amelyek előre láthatóan a nemzetközi piacon nagy népszerűségnek fognak örvendeni, a cég ugyanis hamarosan piacra dobja a húsmentes sertéshúst, és a húsmentes kolbászt is!
Az Impossible Pork a márka legnagyobb dobása lesz azóta, hogy húsmentes húspogácsáival betört az alternatív gasztronómiai piacra, az előzetes bejelentések szerint pedig a húsmentes sertéshús nem csak húspogácsa formában lesz majd kapható, a darált hús állagú műhúst bármilyen darált húsos étel elkészítéséhez fel lehet majd használni.
A mű sertéshúst elsőként a Las Vegas-i CES-en (Consumer Electronics Show) próbálhatta ki a közönség, a megjelenésig pedig már nem kell sokáig várni Amerikában, január második felében ugyanis számos amerikai Burger King étteremben kezdik majd el árusítani mind a mű sertést, mind a műkolbászt.
Bár a magyar közönség egyelőre nem kapkod a vegán húsokért, tény, hogy itthon elég borsos árat kell fizetni egy műhúsos hamburgerért (a hazai Burger Kingekben kapható Rebel Whopper pedig nem számít 100%-ig vegánnak), a jövőben egyre nagyobb teret nyerhetnek maguknak ezek a termékek, különösen ha disznóhúsról van szó.
A sertéshús ugyanis a leggyakrabban fogyasztott étel nem csak hazánkban, de az egész világon, az Impossible Foods elsődleges célja pedig az lenne, hogy a világ legnépszerűbb húsának legyen húsmentes alternatívája. A sertéstenyésztés a Föld számára igencsak megterhelő iparág, a tömegesen tenyésztett állatok fenntartása ugyanis hatalmas ökológiai lábnyomot hagy maga után, azonban nem ez az egyetlen oka annak, miért kísérletezték ki a mű sertéshúst.
A tavalyi évben elszabadult sertéspestis hatalmas károkat okozott a húsiparban, csak Kínában a tavalyi évben 300-350 millió sertés halálozott el a kór miatt, ez pedig mintegy negyede a világon található házisertés populációjának.
Az Index.hu információi szerint az Impossible Pork nem tartalmaz glutént, állati hormonokat és antibiotikumot sem, a nagyjából 10 dkg-os adagban 16 g protein, 2,7 mg vas, 13 g zsír (ebből 7 g telített zsír) van, és 220 kalória. Koleszterint nem tartalmaz, nátrium- és fehérjetartalma viszont magasabb, mint egy ugyanekkora méretű disznóhúsnak. A műhús javában szójából, kókuszzsírból, napraforgóolajból és fűszerekből áll.
Az Impossible Pork és kolbász európai megjelenésére egyelőre még várni kell (a génmódosított alapanyagok miatt nem lesz egyszerű menet minden országba behozni a termékeket), az új, nem mellesleg kóser hús azonban sokaknak nyújthat remek alternatívát.

via eater.com

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.