Értesíthetünk a legfrissebb témákról?

oké!

Ilyen, amikor a GRENADÍRMARS báli ruhát kap – krumplis tészta 2.0

A krumplis tésztát mindenki ismeri és mindenkinek van egy kedvenc változata. Az tuti, hogy ebben a formában eddig még ismeretlen volt előttetek. Nagyon guszta!

Krumplis tészta. A magyarok carbonarája, a tésztaételek kék, platós IFA-ja. Szerintem ehhez az ételhez fűződik a legtöbb gyerekkori ételemlékem, alighanem az első is. Ez sokaknál így lehet, hiszen az állaga miatt is már ideális továbblépés volt egykor a bébiételek után. Amit pedig abban a korban megszeret az ember, az örökre belénk ég.

Elképesztően olcsó étel, hiszen gyakorlatilag egy krumplipörkölt tésztával.

Ez utóbbi, és a brutális szénhidráttartalma indokolta a születését is. A Monarchia idejében, ahogy a hadviselés kőkemény fejlődésnek indult, egyre nagyobb tömegeket kellett hatékonyan táplálni. Ekkor született meg a grenadírmars, azaz a „gránátosok indulója” kifejezés, amit végül mi gránátos kockának fordítottunk. Nyilván később a menzák nagy sztárja is lett a fent említett tulajdonságai végett, így örök szerelmeket és sírig tartó gyűlöleteket gyűjtött maga köré az elmúlt évtizedekben is.

Nekem különösen komoly szerepe volt az életem alakulásában is ennek az egyszerű csodának, mivel ez volt korai gyerekkorom kedvenc étele, de nem is ez volt a lényeg. Édesanyám a világ legszerethetőbb édesanyja, esküszöm, de volt idő, amikor a konyhában nem volt annyira toppon, viszont a főztjein cseperedve 8 évesen az ember még ezt nem tudja eldönteni, egyszerűen inkább nem érti, hogy a nagymama krumplis tésztája miért jobb. Soha nem adtam fel, hogy megértsem, ezért rendre követeltem a mamától is, és anyámtól is, a krumplis tésztát, de mindig csak a mamáé rúghatott labdába. Ekkor kezdtem el felfigyelni arra is, hogy anyám gyűlöli elkészíteni, és kifejezetten macerásnak tartotta, míg a mamának semmi kifogása nem volt ellene. Azt hiszem ezen a ponton gondoltam először azt, hogy a felnőttek furák, és hogy a savanyú káposztát a krumplis tésztához találják fel.

És persze soha nem kaptam választ. A mama csak legyintett, hogy „jól csinálja az is biztos”, anyám meg egyre ingerültebben válaszolta, hogy hát kérdezzem meg őt. Abban is biztos vagyok, hogy egy egzisztenciális válságot robbantottam ki, mert szaporodtak a krumplis tészták, és kezdett mindkét fél erősödni, de a kérdésre sosem kaptam választ, ezért rájöttem magamtól.

Amikor 14 évesen el kellett dönteni, hogy mi legyek, az éhség és a tökéletes krumplis tészta titka vezérelt.

Azt tudtam, mi nem akarok lenni: éhes, és olyan ember, aki nem tud egy korrekt krumplis tésztát összerántani magának. 5 évvel később kezemben a szakács bizonyítványommal már tudtam, hogy félreértették a kérdésem. Nem arra voltam kíváncsi, hogy miért, hanem hogy hogyan.

Anyám folyton rohant dolgozni, nem volt ideje összepasszírozni a krumplit, se apróra vagdalni, így a pörköltalapba nagy krumplikat vágott, amiket sok vízben felrakott, így azok jobban egyben maradtak. Ehhez nem kellett szakácsnak mennem, hogy rájöjjek, de ennek a kis kálváriának köszönhetően jöttem rá, hogy mennyire tud érdekelni az ételkészítés.

A krumplis tésztának pedig úgy szeretném megköszönni ezt, hogy megalkottam azt a receptet, amivel ez az étel végre méltó formában kerülhet az asztalra, és sokkal élvezhetőbb verzióban.

Persze a fejekben maradjon csak meg a fodros nagykockás klasszikus, hiszen az egyszerűségében rejlik a szépsége, de igazán megérdemli egyszer ezt a „báli ruhát” is.

Ezeket láttad?

Fotók: Csákvári Péter

Szólj hozzá!

Hozzászólások

A komment maximális hossza nem lehet több, mint 3969 karakter!

Még nem érkezett hozzászólás. Legyél te az első!