IKEA: mégsem kerültek mérgező termékek a magyarországi áruházakba

A korábbi, sajtóban megjelent hírekkel ellentétben mégsem kerültek BASF-ügyben érintett, egészségre káros termékek a magyarországi IKEA-áruházakba.

A sajtóban több helyen megjelent és az IKEA termékeit is érintő BASF ügy kapcsán - amely szerint technológiai hiba miatt rendkívül nagy mennyiségű, mérgező diklórbenzol kerülhetett a BASF német vegyipari óriáscég alapanyagaiba - az IKEA szeretné tájékoztatni vásárlóit, hogy a megnövekedett diklórbenzol szint, mely a BASF cég gyártási hibája során került bizonyos termékekbe, nem jelent egészségügyi kockázatot - olvashatjuk az IKEA állásfoglalásában.

Az érintett termékekből, melyek a MOREGEDAL, MATRAND, MYRBACKA, HÖVÅG, HAFSLO és HYLLESTAD termékcsaládba tartozó egyes termékek, illetve a HOLMSUND, EKERÖ, FRIHETEN, STRANDMON, KLIPPAN, VALLENTUNA, EVERTSBERG és KIVIK termékcsaládba tartozó egyes termékeknem kerültek a magyarországi áruházakba, azok a logisztikai folyamat korábbi pontján kiszűrésre kerültek. Az IKEA számára kiemelt fontosságú a biztonság, így mivel bizonyosságot nyert, hogy a magyar piac nem érintett, nincs semmilyen egészségügyi kockázat.Bárki, aki a közelmúltban, illetve ezt követően a fent felsorolt termékek bármelyikéből vásárolt nem szenvedhetett semmilyen egészségügyi kárt, a termékek biztonságosak, senkire nem jelentenek veszélyt, így az IKEA ezen termékeit nem hívja vissza itthon.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

Irány Nyíregyháza: 7 étterem, ahova érdemes ellátogatni – A kiflis...

Szabolcs-Szatmár-Bereg székhelyét vastagbetűvel szedik a honi gasztronómiai térképen, mióta az ország minden zegzugába eljutott a kiflis gyros híre, de bátran állíthatjuk, hogy a térség konyhája saját jogán is megérdemli, hogy elismerően szóljunk róla. Mi most hét éttermet ajánlunk Nyíregyházán, kávézótól halas büféig, hogy egyetlen fáradt vándor se távozzon innen éhesen.

Kormos Lili

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...