Hihetetlen dolgot művelt a joghurtokkal ez a kislány

Egy fiatal apuka csupán tíz percre hagyta magára három éves kislányát a konyhában, a gyermek viszont nem kis pusztítást végzett ez idő alatt, már ami a joghurtokat illeti. 

A 26 éves angliaiArron Whysall éppen uzsonnáztatta három éves kislányát, amikor is a férfinak fontos dolga akadt a kertben. Arron addig a pár percig egyedül hagyta a kislányt a konyhában, aki éppen egy kis doboz joghurtot evett (nagyjából olyat, mint amilyen itthon a Danonino vagy a Petit Danone volt).

A kislány azonban annyira szereti a joghurtot, hogy valamilyen cseles megoldással megszerzett még "pár" doboz joghurtot, és mire visszaért az apukája a kertből, büszkén mutatta meg, hogy ő bizony egyedül 18 POHÁR JOGHURTOT EVETT MEG, mindössze 10 PERC ALATT.

Az apuka gyorsan felmérte, itt bizony nem arról van szó, hogy gyermeke a 18 pohár joghurttal kidekorálta volna a konyhát, a kislány tényleg megette az összes uzsonnára szánt tejterméket, sőt, még kért is volna többet, már ha maradt volna.

A szülők bár nagyot nevettek a kislány alakításán, arra azért mindenki kíváncsi volt, nem lesz-e később rosszul a gyerek. A család elmondása alapján meglepően semmi hasi panasz nem érkezett a kislánytól, jó étvággyal evett később vacsorát is.

Ezeket olvastad már?

via Mirror

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...