Hétköznapi hősök - Példaértékűen viselkedtek a szegedi Lidl dolgozói a bajban

Dóra kisfia rosszul lett a szegedi Makkosházi körúton található Lidlben. Az áruház dolgozói rendkívül emberségesen viselkedtek. 

Ritkán találkozik az ember olyan pozitív történettel, mint amit Buniné Juhász Dóra osztott meg a Lidl Magyarország Facebook-oldalán. A kétgyermekes anyuka szinte naponta vásárol a szegedi Makkosházi körúton található diszkontáruházban, amelyet nemrégiben felújítottak, és július 13-án nyitottak újra. Dóra is nagyon várta már a nyitást, ezért reggel útnak is indult 7,5 éves fiával és 4 éves kislányával. A boltban sajnos a kis Ádám rosszul lett:

Illusztráció

„Éppen friss pékárut pakoltunk a kosárba mikor a fiam egyszer csak rosszul lett. Összeesett a karomban. Ilyen még nem fordult elő velünk soha és remélem, hogy ez volt az utolsó. A pékségnél levő dolgozók azonnal ott voltak és a fiamat felkapva már vitték is be egy ebédlő szerű helyiségbe. Mire én a kislányommal beértem már itatták és etették Ádit. Sokkot kaptam attól, ami történt. Szinte helyettem csináltak mindent! Szóval tartották, beszéltették, hogy az eszméletét ne veszítse el. Mentőt kellett hívni. Mikor a kocsi megérkezett szintén a dolgozók csináltak mindent. Kivitték a gyermekem a mentőbe és közben velem és a lányommal is foglalkoztak”

– számol be az anyuka a Facebookon a Lidl dolgozóinak példamutató viselkedéséről. A történtek után mi is megkerestük Dórát:

Dóra kislányával és kisfiával

„Valószínűleg leesett a cukra, vérnyomása, de már egy vírus is dolgozott benne” – magyarázza Dóra, mi vezethetett fia rosszullétéhez. „Ádám már jól van, vidáman virgonckodik és az étvágya is nagyon jó” – árulja el az anyuka, aki személyesen is megköszönte már a dolgozók segítőkészségét.

„Mivel minden nap oda járunk, ezért a történtek után találkoztam a dolgozókkal. Az első kérdésük az volt, hogy van a fiam” – meséli nekünk az anyuka, aki az alkalmazottaknak nem árulta el, hogy ír az áruházláncnak. Mint mondja, csak szerette volna, ha a vezetők is tudomást szereznének arról, milyen emberségesek a dolgozók, és nem utolsó sorban, milyen jó munkaerők.

A történtekkel kapcsolatban kerestük a Lidlt, ahonnan a következő választ kaptuk:

A Lidl Magyarország nagyon büszke a szegedi, Makkosházi körúti áruházban dolgozó kollégákra, az emberséges viselkedésükre, ezért az a Keleti régió Legemberségesebb áruháza címet adja át nekik.Ezen túlmenően egy csapatépítő keretében is megköszöni a példamutató, emberséges magatartást.

Válaszukban továbbá kiemelik, hogy az áruházak több dolgozója is elsősegély oktatásban részesült, hogy mindig legyen aki a bajba jutott vásárló vagy kolléga segítségére tud sietni.

...ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...