Havas fenyőerdő az ünnepi asztalra

A tavalyi csodálatos karácsonyi mini mousse torta után idén is vendégül látjuk az ünnepi időszakban a Lélekkonyha bloggerét. Ismét egy fergeteges desszertet hozott nekünk.

Nagyon örülök, hogy újra karácsonyi receptet hozhatok nektek, mert ilyenkor egy hétköznapi édességet is ünnepi díszbe lehet öltöztetni, amit nem biztos, hogy a dolgos hétköznapokon megtennénk.

Az idei évben tehát egy hagyományos édességgel készülök a nagy ünnepre, aminek az összetevői mindenki számára ismerősek lehetnek, azonban külsőleg mégis egy kicsit más, mint ahogy azt megszokhattuk. Na de nem szaporítom tovább a karaktereket: Idén nálam a fekete erdő torta ízvilága a befutó, amit ezúttal nem tortaformában készítettem el, hanem egy rudat formáztam belőle. Ezenkívül annyit módosítottam még az eredeti verzióhoz képest az ünnep alkalmából, hogy a meggyes rétegben a karácsony ízei köszönnek vissza, a tejszínhabos krémet pedig fehércsokis mascarpone krémmel helyettesítettem. A tésztája kicsit tömörebb, mint egy normál piskótáé, de ennek nem titkoltan az is a szerepe, hogy szépen megálljon a tálalásnál. Ezek után az íze remélem önmagáért beszél, a látványtól pedig higgyétek el, minden családtagotoknak tátva marad majd a szája.

Havas fenyőerdő receptje

Mielőtt azonban nekikezdenétek a recept elolvasásának, szeretném, ha nem ijednétek meg a terjedelmes leírástól, hiszen az elkészítése tényleg nem bonyolult, szóval vessétek bele magatokat bátran, mert megéri!

És végül tényleg egy utolsó, ám de annál hasznosabb ajándékötlet, ha már karácsony van: Mivel a fenti desszert elkészítése után a piskótatésztából marad egy jókora adag, ezért ezt érdemes felhasználni. A maradék krémmel és egy kis meggylekvárral összekeverve, majd csokiba mártva most divatos cakepopokat gyárthattok belőle, amivel az aprónépet is levehetitek a lábáról.

A havas fenyőerdő receptjét ittmentheted el

A karácsonyi mini mousse tortát itt találod

Lélekkonyha blogja

Lélekkonyha a Facebookon

Legújabb receptek

Hajósok levese

Gál József, a Szent Jupát egykori hajósa és az Equator hajó tulajdonosával hajóztunk, aki kétszer kerülte meg vitorlás hajóval a Földet: először a Szent Jupáttal Fa Nándor mellett, ...

Szaftos kolbászos tészta

Egy cuccos, szaftos tészta tökéletes választás, ha gyorsan szeretnénk valami finomat és laktatót készíteni. A fűszeres kolbász, az édeskés paradicsom és a selymes tejszín krémes ...

Címlapról ajánljuk

Mi történik a szervezeteddel, ha túl sok C-vitamint szedsz?

A C-vitamin az egyik legismertebb vitamin, amelyet sokan elsősorban az immunrendszer támogatásával és a megfázásos időszakkal kapcsolnak össze. Vízben oldódó vitamin, vagyis a szervezet nem raktározza el nagy mennyiségben, a felesleget pedig jellemzően a vizelettel üríti ki. Na de mi történik, ha túladagoljuk?

Nosalty

További cikkek

7 nyálcsorgatós étel SERTÉSCOMBBÓL

A sertéscomb igazi jolly joker a konyhában: készülhet belőle szaftos pörkölt, egytálétel, leves vagy akár különlegesebb, gyümölcsszószos fogás is. Mutatunk 7 receptet, ha éppen sertéscombból főznél valami igazán finomat.

Top Receptek

Zsiványpecsenye petrezselymes burgonyával

Szuper ízek és alapanyagok találkoznak ebben az aprópecsenyében, ami egyformán laktató a szemnek és a szájnak. Az alapanyagokat érdemes mind csíkozni, így nagyon elegáns lesz a ...