Így lesznek nyitva a halottak napi hosszú hétvégén a boltok

Ahogy azt már megszokhattuk, ha hosszúhétvégéről van szó, az általában a boltok nyitvatartását is érinti valamilyen módon a piros betűs ünnepnap(ok) miatt. Nincs ez másképp mindenszentek napján sem. Erre, számíts a boltok a nyitvatartását illetően a hétvégén!

Mivel 2000-től a mindenszentek napja ismét munkaszüneti nap, ezért a normál munkarendben dolgozóknak nemcsak a hétvégén, hanem pénteken sem kell dolgoznia. A piros betűs ünnapnap miatt, pedig a boltok nyitvatartása is változik.

Mindenszentek napján a boltok többsége zárva tart

Erre számíts a halottak napi hosszú hétvégén:

Október 31-én, vagyis csütörtökön, a mindenszenteket megelőző nap a szokásos nyitvatartásra lehet számítani. November elsején, vagyis mindenszentek napján a boltok és üzletek túlnyomó része zárva lesz, míg szombaton (halottak napján) és vasárnap már szintén a megszokott nyitvatartással várnak a boltok. A pénteki általános zárvatartás alól kivételt jelenthetnek az alábbi üzletek:

  • a 0-24 nyitvatartó üzletek,
  • azok a kisboltok, trafikok, ahol a tulaj áll be a pult mögé,
  • a benzinkutak, és az itt működő kisebb boltok,
  • a virágboltok, főleg a temetők környékén,
  • és lehet, hogy az újságosok is.

A vendélátóhelyek, éttermek és szórakozóhelyek esetében érdemes előre tájékozódni, hogy mire kell számítani, hiszen sok, ezek közül is a megszokott módon üzemel. Az ügyeleti rend szerint működő gyógyszertárak a megszokott módon nyitva lesznek.

Forrásunk volt.


Még több fontos infó, amiről neked is tudnod kell:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...