Akár rákot is okozhat a túl sok gyorsétel

Egy új kutatásból kiderült, hogy a túlzott gyorsétel-fogyasztás kiemelt veszélyt jelenthet a tinédzser lányokra nézve.

Azt már korábban is bebizonyították, hogy az egyszerű szénhidrátban, illetve ultrafeldolgozott élelmiszerekben gazdag étrend összefüggésbe hozható a fokozott rákkockázattal. Mint azt a Rizikometer írja a Facebookon, egy frissen megjelent kutatás újabb bizonyítékkal szolgál az említett veszélyeket illetően: a tudományos munka szerint az ilyesfajta táplálkozás különösen veszélyes lehet a tinédzser lányok mellének fejlődésére.

Akár rákot is okozhat a túl sok gyorsétel

A poszt szerint a Dél-Karolinai Orvostudományi Egyetem kutatói felfedezték, hogy a gyorsételekben magas az úgynevezett glikációs végtermékek (AGE) koncentrációja.

Ezek a vegyületek nagy mennyiségben felhalmozódva a szervezetben számos betegség kialakulásának kockázatát növelik. A kutatócsoport rágcsálókkal folytatott állatkísérletek során kereste a választ arra, hogy a nagy mennyiségű AGE-bevitel milyen hatással van a szervezetre.

A kapott eredményekből azt állapították meg, hogy azoknál a kísérleti állatoknál, amelyek étrendjében az átlagosnál magasabb volt az AGE szintje, kóros elváltozás jelentkezett. Egészen pontosan azt figyelték meg a kutatók, hogy az érintett rágcsálók emlőszövete a korai stádiumú mellrákos betegekével mutatott hasonlóságot.

Az eredmények tehát azt mutatják, hogy a nagymértékben feldolgozott élelmiszerek fogyasztása fokozza az emlősűrűség növekedésének esélyét, ami pedig a mellrák jövőbeni kialakulásának kockázatát növeli

- olvasható a Rizikométer bejegyzésében.

Forrásunk volt.


Még több friss hír itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

Vaníliafagyis affogato, frappé, cold brew – 6+1 hely, ahol tökéletes...

Amikor olyan brutálisan meleg van, mint amilyet az elmúlt napokban megtapasztaltunk, azt szokták mondani, hogy figyeljünk a folyadékpótlásra, és kerüljük a koffeintartalmú italokat. Na de mit csináljon az, aki kávé nélkül létezni sem tud, nemhogy túlélni egy kánikulai hetet? Mutatunk hat plusz egy budapesti kávézót, ahol lehűtenek, felpörgetnek, egyszóval, ahol isteni hideg kávékülönlegességek kaphatók.

Kormos Lili

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.