Grog, a karácsonyi tengerészital

A karácsonyi időszak alatt a barátaim sokszor beugranak hozzám látogatóba és egy kicsit melegedni az egész napos rohangálás után - ilyenkor finomságokkal kínálom őket.

Forralt bor - Morfeusz újratölti recept

A többség akaratának engedve általában főzünk egy jó teát vagy forralt bort, de én mostanság legszívesebben agrogfőzés mellett döntök- utóbbiaz egyik kedvenc meleg alkoholos italom.Talán nem annyira ismert itthon, mint a forralt bor, a bólé, apuncsés társaik, pedig hihetetlenül egyszerű és nagyon finom, csak ajánlani tudom.

De kezdjük az elején:mi is ez a grog, honnan jön, és hogy alakult ki?

A XIII. században a hajósok - akik több hónapot töltöttek a nyílt tengeren -, tetemes mennyiségű ivóvizet tároltak a hajón, ami azonban a hordókban sokszor megposhadt, ezért valamivel tartósítani kellett. És mi is lenne jobb erre a célra, mint az alkohol? Sörrel kezdték, rummal folytatták, majd egyre töményebb, illetve nagyobb mennyiségű alkoholt kezdtek a vízhez adagolni, sikeresen. Volt, aki citromot is tette bele, így a matrózok egyre jobban bírták a strapát és a fizikai munkát - ez volt a grog alapja.

Természetesen az idő múlásával már jóval több finomság került bele, de a víz, a rum és a citromlé hármasa maradt. Változás, hogy azóta forró vízzel készítjük, és dukál hozzá édesítés gyanánt egy kevés cukor vagy méz, továbbá fahéj és szegfűszeg is. A víz forró teával is helyettesíthető - így az igazán szívmelengető.Nagyon jót tesz neki például egy finom fekete tea alap, de arra mindenképp ügyeljünk, hogy ne áztassuk túl sokáig a teafüvet, mert elnyomhatja a többi összetevő aromáját.

Narancsos grog recept

Az általam készített grog receptjét egy kedves ismerősömtől tanultam, aki tovább bolondítja a dolgot egy kis narancslével , sőt, friss narancskarikákat is dobál hozzá. Én már rum nélkül is kóstoltam ezt a fűszeres forró finomságot, és úgy is nagyon finom - ideális megoldás az autóval érkezőknek vagy a gyerekeknek.

A dekorációt köszönjük a Butlers-nek! A helyszínt a Lecsó Főzőiskola biztosította.

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Telitalálat akciók a Lidlben: spórolj a vízzel ezekkel a praktikus...

Úgy tűnik, mindenki szívén viseli az idei nyári forróság és aszály miatt fellépő vízellátási problémákat, nagyon helyesen. A vízzel való spórolásra ösztönöznek a Lidl termékei is, a közkedvelt Parkside márkától: akkus esővízszivattyú-készletet és házi vízművet kínálnak, akciós áron, július 2-től.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Hagyományos zöldbableves

A recept Turós Emil régi szakácskönyvében található. A zöldbableves soha nem volt a kedvenc fogásom, de ez a recept mindent megváltoztatott. Ajánlom mindenkinek, kitűnő fogás!