Főzőiskola Mautner Zsófival

Az egyik első hazai gasztroblogger, akinek a magyar gasztronómia életében ma már kikerülhetetlen a neve, most az alapokból ad leckét új könyvében.

Mautner Zsófit talán már senkinek sem kell külön bemutatni. Lassan tíz éve foglalkozik hivatásszerűen gasztronómiával és főzéssel, kozmopolita kulináris kalandozásait sok millióan olvasták az elmúlt évtized során. Naponta jelentkező televíziós műsorának, az Ízes életnek köszönhetően pedig szélesebb rétegekhez is eljutott az általa képviselt gasztronómiai gondolkodásmód. A vezérlő elv, mint azt blogján, a Chili&Vanilian is olvashatjuk, mindig is az volt, hogy imád főzni, és szeretné ezt megosztani másokkal is.

Végzettségét tekintve külkereskedő, hat nyelven beszél, öt éven keresztül dolgozott diplomataként Brüsszelben, de élt Kölnben, New Yorkban és Prágában is. Hogy lett belőle akkor mégis hivatásos gasztroblogger? "Gyerekkorom óta főzök, de a hobbim a kilencvenes évek végén vált igazi szenvedéllyé, amikor egy évig New York-ban éltem. Azóta autodidakta módon folyamatosan képzem magam, a világ számos pontján tanultam főzni. A szenvedélyből pedig 2009-ben lett hivatás, a blogom sikerének köszönhetően, ekkor hagytam a hátam mögött a diplomáciai pályát azért, hogy főzhessek." - olvashatjuk NoSalty-s profilján.

Az évek során több szakácskönyve is megjelent. Első könyvében, a Chili&Vanília-ban Isztambul, Marokkó, Brüsszel, Párizs, Szardínia, Portugália, Spanyolország, New York és Budapest ízei elevenednek meg. A 2011-ben megjelent Gyere velem főzni!-ben pedig három külön részen keresztül ismerkedhetünk újra a gyermekkor ízeivel, szembesülhetünk a piacon kapható alapanyagok adta korlátlan lehetőségekkel, majd merülhetünk el ismét a különböző nemzetek konyháinak rejtelmeiben. A most megjelenő Főzőiskola azonban egészen más, egy új kezdeményezés.

Ahogy már az előszóban is olvashatjuk, ez a könyv nem Zsófiról szól, itt nem a blogger van a középpontban, hanem a barátnő, aki segít nekünk eligazodni a főzés alapjaiban. Lassan egy évtizede, amióta hivatásszerűen foglalkozik a gasztronómiával és a főzéssel, felnőtt egy generáció, amelynek az évek során változott az ízlése és a főzési szokásai. Mindemellett pedig megjelent egy olyan nemzedék, akik sokkal nyitottabbak, sokkal tudatosabbak, ha az ételekről, a főzésről van szó. Szívesen fordít időt rá, és érdeklődik az új eljárások, a különböző konyhatechnológiák iránt.

A Főzőiskola elsősorban kezdőknek szól, akik segítségével megszerezhetik azt a magabiztosságot és rutint, amivel eligazodhatnak a konyhai mindennapokban és a továbbiakban már autodidakta módon fejlődhetnek tovább. A könyvből megismerhetjük az elronthatatlan palacsinta receptjét, megtanulhatunk tyúkhúslevest készíteni, megtudhatjuk, hogy "Mitől nem lesz csomós egy rántás?" vagy hogy "Hogyan lesz olyan a madártej, mint nagymamáink konyhájában?"

Egyszerű, mégis fontos titkok ezek, hiszen, ahogyan Zsófi is írja, a könyvből megszerzett tudás csupán egy alap, viszont a segítségével újabb és újabb ismeretanyagok birtokába juthatunk. A 37 elronthatatlan receptet tartalmazó kötet és a receptek elkészítését tartalmazó dvd hű társa lehet mindenkinek, aki most ismerkedik a főzés alapjaival, vagy egyszerűen csak kíváncsi azokra a titkokra, amiket Zsófi a könyv lapjain keresztül oszt meg velünk.

A Főzőiskola könyvbemutatója december 6-án, pénteken lesz a Mammutban található Libri könyváruházban.

Mautner Zsófi receptjeit itt érheted el

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek