50 kilós fogyása után soványnak csúfolják ezt az anyukát

Majdnem súlya felét ledobta, mégis sokan kritizálják, mert szerintük túlzásba vitte a fogyást.

Louise Rodhouse nemrégiben még több mint 100 kilót nyomott. A lány éjszakánként nassolt, a kedvenc menüje a McDonald’s-ban egy Big Macből, egy dupla sajtburgerből, egy majonézes csirkeburgerből és egy McFlurryből állt. Louise a terhességei során is további pluszkilókat szedett fel, így végül, a pandémia során döntött úgy, hogy muszáj változtatnia, hiszen már a cipőfűzőjét sem tudja bekötni. Életmódváltásba kezdett, hogy ledobja magáról a súlyfelesleget.

Úgy éreztem magam, hogy beleragadtam önmagam egy jóval nagyobb verziójába, és semmit se tudtam tenni ez ellen, amitől még szomorúbb lettem

– mesélte Louise.

Lousie a végén már mellkasfájdalmakkal is küzdött, ami miatt aggódni kezdett, hogy súlya már a szívére is rossz hatással van. Bár az anyuka azelőtt többször is belevágott különböző diétákba, mivel nem hatékony módszereket választott, egy idő után félbe hagyta őket, és a leadott kilók is hamar visszakúsztak.

Ezúttal azonban nem egy sima fogyókúrába, hanem komplett életmódváltásba kezdett: kedvenc ételei egészségesebb, alacsonyabb kalóriatartalmú verzióit választotta, és nyár végén, amikor újra kinyitottak az edzőtermek, elkezdett sportolni is. Ezek a változások gyorsan meghozták a kívánt eredményt, és sorra kisebbre cserélte a ruháit.

Nagyjából 50 kilót sikerült leadnia, ezt pedig a különböző közösségi oldalain is közzétette, így sokan követhették nyomon az átalakulását. Rengetegen elismerték elképesztő akaraterejét, de sajnos akadtak olyanok is, akik szerint túl vékony lett, túlzásba vitte a diétázást. Ennek ellenére nem adta fel, és most azért küzd, hogy jövőre indulhasson a Pure Elite bikinimodell-bajnokságon.

Forrásunk volt.


Még több inspiráló történet:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.