Filléres praktika: mosószert házilag

Nálatok is sűrűn megy a mosógép? Ezreket takaríthatsz meg, ha te is házilag készítesz hatékony mosószert.

A Facebook-on figyeltem fel egy vírusként terjedő bejegyzésre, amelyben egy házi mosószer készítését osztotta meg egy úriember:

„Október végén a szomszédban lakó barátom nálunk volt. Három kisgyerek mellett nagyon figyelni kell, mire mennyit költ az ember, és ugye a kisgyerekek "gyártják" a mosnivalót. Azt mondta, ők mosógélt csinálnak, és amellett, hogy olcsó, jó is. No, a receptet elkértük, és kipróbáltuk. Kell hozzá egy Vanish szappan, amit sajtreszelőn lereszeltünk, 30 dkg mosószóda meg 2x6 l víz. Az egyik 6 l vizet odatettük főni. Amikor már forró volt, de még nem főtt, beletettük a reszelt szappant. Állandó kevergetés mellett feloldottuk a reszeléket. Ezután beleöntöttük a kimért mosószódát. Egy fél percig még kevergettük, akkor egy kicsit sűrűbbé vált. Közben egy tiszta vödörbe beletettük a másik, hideg 6 l vizet. A kész meleg elegyet állandó, gyors kevergetés mellett hozzáöntöttük, és félretettük hűlni. Időnként meg-meg keverte, aki arra járt. Másnap flakonokba töltöttük a könnyebb kezelés érdekében. Szóval október vége óta használjuk a 12 l mosógélt, és az automata mosógép ugyanúgy kimossa a ruhát vele, mint bármelyik mosóporral. A tiszta ruhák jó illatúak. A bekerülési költsége: szappan 590 Ft/db, mosószóda 110 Ft/30 dkg. A vizet nem számolom. Összesen 700 Ft a 12 l mosógél. Minden nap megy a mosógépünk, legalább egyszer. Még kb. egy fél liter lehet az októberi gélből, úgyhogy tegnapelőtt csináltunk egy újabb adagot. Még azt hozzáteszem, hogy a két gyerek is és én is érzékenyek vagyunk a kemikáliákra. Nem mindegy, mivel mos és öblít az asszony, az sem, mivel tusolunk. Előfordult már néhány kellemetlen kiütés, a márkásabb mosó- és öblítőszerektől, illetve vakartam már véresre a hátam tusfürdő miatt. Nos, ettől a géltől a világon semmi bajunk nem lett. (Öblítőnek 10%-os ecetet használ az asszony néhány csepp illóolajjal. Illatos is, a ruha is lágy, és az ecet tisztítja a mosógépet is )"

Ezt olvasva rögtön arra gondoltam, hogy miért is ne működhetne, hiszen házi mosogatószert már én magam is készítettem, majdhogynem azonos módszerrel. Ennek a leírását itt találjátok. Ti próbáltatok már hasonló praktikát?

Olvastad már?

18+1 weboldal, amire ne kattints, ha éhes vagy!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Így gondozzuk helyesen az aloe verát

Az aloe vera egy igen sokoldalú növény, amit mind a gyógyászatban, mind a szépségápolásban már hosszú évszázadok óta használnak. De hogyan tarthatjuk életben a négy fal között, hogy mi is élvezhessük az előnyeit anélkül, hogy boltba vagy drogériába kellene rohannunk a belőle készült termékekekért?