Figyelem! Megszűnhet a málnatermesztés Magyarországon

Eltűnhet a magyar málna a piacról, a termelők szerint ugyanis egyre kevésbé éri meg a nagy kézimunkaerő-igényű tevékenységgel foglalkozni.  

Csizmadia György, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a Magyar Idők pénteki számában elmondta: töredékére csökkent a málna hazai termőterülete és a következő években vélhetően megszűnik a hazai termesztés.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint a kilencvenes évek elején még 27 ezer tonna málna termett évente Magyarországon, a teljes megtermelt mennyiség mára másfél-kétezer tonnára csökkent.

A gyümölcspiaci szakember az okok között említette, hogy nincs aki foglalkozzon a korábban házak mellett termesztett növénnyel, és a nagyobb ültetvényekre sem találnak munkást. A dolgozók bére pedig egyre nagyobb arányt képvisel a termék árában, ezzel csökkentve a termelés jövedelmezőségét.

Magyarországon a hatszáz forintért értékesíthető málna kilójából kétszáz forintot tesz ki a betakarítási költség, miközben Szerbiában, Romániában és Ukrajnában fillérekért dolgoznak az ültetvényeken.

A helyzetre gyakorlatilag nincs megoldás, a növekvő munkaerőköltségeket a fogyasztók nem fizetik meg. Ha dupla áron lehetne eladni a gyümölcsöt, akkor megérné, a vásárlók azonban egyelőre nem fogadják el az áremelést – tette hozzá.

A probléma minden nagy kézimunka igényű gyümölcsnél jelentkezik. A szakember szerint ezek a növények lassan eltűnnek a magyarországi termőterületekről.

És ezt olvastad már?

Ezeket olvastad már?

(NOSALTY/MTI)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Az eredeti korhelyleves

A klasszikus korhelyleves valójában inkább egy kiadós főétel, mint egy leves: a savanyú káposztából főzött kolbászos fogás a magyar konyhaművészet egyik ismert és népszerű étele. ...