Feta, mozzarella, trappista, camembert - Neked melyik a kedvenc sajtod?

Sajtfüggő uralkodók, fegyverként szolgáló sajtok és ókori receptek – kis sajttörténelem kedvenc sajtjainkról.

Szendvicsekbe, rántva, salátákba, almához, szőlőhöz, magában – minden formában, és szinte mindenhez imádjuk a sajtokat. Neked melyik a szíved csücske?

Feta

A feta sajtot már Arisztotelész, Püthagorasz és Homérosz is ismerte, aki az Odüsszeuszban is megemlíti a juhtejből készült sajtot. Mi leginkább a görög saláta koronájaként ismerjünk a fetát, azonban a görögök sok ételt készítenek a felhasználásával. Bár a feta hamisítatlan görög sajt, a szó eredete olasz, és először egy 4. századi velencei recepttár említi meg feta néven. Az elnevezés az olasz fette, azaz szeletelt szóból ered, ami arra utal, hogy régen nagyobb szeletekre vágva, hordókban tárolták a feta sajtot.

Brie

A fehér penészes sajt nem kisebb ranggal, mint a sajtok királya címmel büszkélkedhet, amit az 1815-ös bécsi kongresszuson kapott. A Brie vidékről származó sajt szenvedélyes fogyasztói közé tartozott Nagy Károly is, aki a legenda szerint 774-ben a Reuil-en-Brie-i kolostorban szállt meg, ahol rálelt élete egyik nagy szerelmére, a brie sajtra. Az uralkodó az első falat után a krémes, lágy sajt rabja lett, és onnantól kezdve minden hónapban egy szekérnyi sajtot vitetett a kastélyába.

Trappista

A magyarok kedvenc sajtja, amiből a mai napig a legtöbb fogy itthon, a trappista. A francia sajtot egy Mayenne közelében található cisztercita kolostorban készítették a vegetáriánus életmódot folytató bencés szerzetesek. A kolostorhoz vezető szűk völgybe egy csapóajtószerű kapun lehetett bejutni, melyet 'La trappe' -nak neveztek, amelyből a trappista sajt neve is ered.

Edami és Gouda

A félkemény sajtok a hollandok leghíresebb sajtjainak számítanak. Az Edam és Gouda városából származó lágy ízű sajtokat pasztőrözött tejből készítik, és felületüket parafinnal vonják be: az Edami piros, a Gouda sárga színű kérget kap. Az Edami sajthoz egy legenda is kapcsolódik, amely szerint 1841-ben, az Ópiumháború idején a britek hajóit Edami sajttal lőtte az ágyúgolyóból kifogyott ellenség. A Goudát is sűrűn vitték magukkal a holland hajósok, felfedezők, mint sokáig elálló élelmiszert.

Mozzarella

A mozzarella hamisítatlan olasz sajt, amit a dél-olaszországi Campania és Lazio tartományokban alkottak meg, és a mai napig a 16. századi recept alapján készítik. A valódi mozzarella friss bivalytejből készül, a színe hófehér, ami miatt gyakran nevezik az asztalok gyöngyének és fehér királynőnek is.

Camembert

Az eredetileg Normandiából származó francia sajtért többen rajonganak a világ más országaiban, mint hazájában, Franciaországban. A lágy, fehérpenészes sajt az egyik legismertebb francia sajt, amit 1791-ben egy normandiai parasztasszony készített el egy Franciaországból Normandiába menekült pap tanácsai alapján. Egy 2,5 dekás sajthoz nem kevesebb, mint 2 liter tejre van szükség.

Parmezán

Európa egyik legősibb sajtja, az olaszok egyik kedvenc tejterméke az egész világot meghódította. Már a rómaiak is készítettek a parmezánhoz hasonló sajtot, jelenlegi formáját pedig már a 13.-14. században is ismerték. Sőt, még Boccaccio Dekameronjába is bekerült a fenséges parmezán.

Gorgonzola

A sós, belsőpenészes sajtot anno Gorgonzolában készítették el előszőr, azóta a falu már Milánó részévé vált. A mai formáját, márványos jellegét a 11. században nyerte el, és tett szert világhírnévre desszertsajtként. A könnyen omló sajt különlegessége, hogy a nemespenész nem kívül, hanem belül található.

Ezeket olvastad már?

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.