Fém szívószál végzett egy szerencsétlenül járt asszonnyal

Nagyon szerencsétlenül járt egy brit nő, aki próbálta kerülni az egyszer használatos műanyagot. 

Javában tart a műanyagmentes július, egyre többen cserélik le az egyszer használatos műanyagot más, környezetkímélő alternatívára. A műanyag szívószálakat egyébként is betiltják 2021-től, így érdemes fém vagy bambusz változatokat beszerezni. Úgy tűnik azonban, hogy ezek sem teljesen veszélytelenek.

Néhány napja egy műanyagot kerülő idős nő halt meg egy fém szívószáltól - írja a 444 a Telegraph cikke alapján.A dél-angliai Poole városában elhunyt 60 éves asszony megszédült a konyhában, és elesett. Annyira szerencsétlenül ájult a földre, hogy egy fémszívószál átszúrta a szemét, és végzetes agysérülést okozott neki.

A nő egy pohárfedő segítségével erősítette a fém szívószálat a pohárhoz, és ez lett a veszte. A halottkém szerint az így rögzített tárgy akár halálos fegyver is lehet, ahogy azt a szerencsétlenül járt nő esete is mutatja.

Az elhunyt, Elena Struthers-Gardner egyébként díjnyertes zsoké volt, de fiatalon gerincsérülést szenvedett, ami miatt gyakran elveszítette egyensúlyát. Alighanem emiatt ájult el a halálos baleset előtt is.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Bulgogi marha

A bulgogi a koreai konyha egyik legnépszerűbb fogása, nem csoda, hiszen nagyon egyszerűen és gyorsan el lehet készíteni, a végeredmény pedig egy szaftos, ízgazdag fogás lesz. Tálald ...

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...