Maximalizálják a felszolgálási díjat: erre számíthatnak a vendégek

A Nemzetgazdasági Minisztérium új intézkedéssel szabályozza a felszolgálási díj maximumát és az adómentes borravaló kérdéskörét is. Hogy ez mit jelent a vendégekre nézve? Mindkettőt ők fizetik.

Az NGM új intézkedéseket vezet be az adómentes borravaló teljes körű biztosítása érdekében, ezen kívül a felszolgálási díj maximalizálása is konkretizálva lesz. Az is kiderül, hogy ezek a változások mit jelentenek a vendégek számára.

Új szabályozás lép életbe a felszolgálási díjra és borravalóra vonatkozóan

A felszolgálási díjat érintően kettős maximalizálás jöhet létre, ugyanis a vendéglátóhelyek a magánfogyasztás esetén 15 százalék, míg a rendezvényeknél 20 százalék felszolgálási díjat határozhatnak meg.

A borravalóra vonatkozó szabályozások garantálják, hogy a felszolgálók a fizetési módtól függetlenül adómentesen kaphassák meg a borravalót.

A turisztikai ágazat és ezen belül a vendéglátószektor teljesítőképességének további megerősítése érdekében a kormány a felszolgálási díj esetében kettős – a céges rendezvényeket és a lakossági fogyasztást külön kezelő – maximális mértéket határoz meg

– áll a közleményben.

A rendezvényekre vonatkozó 20 százalékos felszolgálási díj oka, hogy a rendezvények kiszolgálása komplexebb feladat, és magasabb szakértelmet igényel, így a vállalkozók képesek a versenyképes bérköltséget fedezni. A felszolgálási díj alkalmazása továbbra sem kötelező, arról a vendéglátóhelyek maguk dönthetnek.

Az általuk alkalmazott díj mértékét – a maximált értékig – továbbra is a szolgáltatók állapíthatják meg, azt fel kell tüntetniük az étlapon és az egyéb tájékoztatási felületeiken

– írják.

A borravalót minden esetben, kötelezettségek nélkül a vendég saját maga fizeti, ha szeretné díjazni az ételt és a kiszolgálást. A jelenlegi jogszabályok szerint ezt a számlától külön, készpénzben adja a felszolgálónak vagy az erre kialakított tárolóba helyezi, ahonnét adómentesen osztják szét egymás között a felszolgálók az összeget. Ha a borravalót viszont elektronikus úton kapják a felszolgálók, akkor azt már adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli. Ahhoz, hogy a borravaló minden esetben adómentessé váljon, a következő feltételeket kell biztosítani:

Az ehhez szükséges technikai feltételek biztosítása a vendéglátóhely számára a fizetési műveletek elfogadását nyújtó pénzforgalmi szolgáltató kötelessége lesz, míg maga a vendéglátóhely számára egy, a borravaló szétosztására vonatkozó szabályzatkészítési és nyilvántartás-vezetési kötelezettség kerül előírásra.

Így akármilyen formában is kerül a borravaló a felszolgálóhoz, nem terheli adó- és járulékfizetési kötelezettség.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek, újdonságok:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.