Az Év Fagylaltja díjat az alapanyaggyártók versenyében idén egy extra ízpáros nyerte

Nagy érdeklődés mellett zajlott ebben az évben az Év Fagylaltja verseny, ahol külön mérettették meg magukat a cukrászdák és az alapanyaggyártók is. Az utóbbi kategóriában főleg nemzetközi cégek képviseltetik magukat, idén mégis hazai győztest köszönthettünk, aki így olasz fagyigyártókat is lekörözött. Gratulálunk!

A békéscsabai Bíborka nyerte el idén az Év Fagylaltja címet a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének versenyén, ahol nem kevesebb, mint 63 kézműves fagyigyártó nevezett a saját alkotásával.

A hagyományos, jó minőségű kézműves fagyit népszerűsítő verseny idén a megszokott fesztivál helyett régiós eldöntőkkel zajlott, majd az Ipartestület székházában került sor a döntőre. A cukrászokból, szakácsokból és gasztroszakemberekből álló szakmai zsűri elsősorban nem újdonságokat igyekezett felkutatni, inkább az íz, állag és megjelenés szempontjai alapján döntött. 

Kádár Ferenc műve, a fehér kávé, sós karamell fagyi nyerte el az aranyérmet az alapanyaggyártók versenyén

A nyertes

Az idei aranyérmes Bíborka fagyi egy békéscsabai cukrász, Fehér Gergő alkotása: helyi alapanyagokból készül, a bele kerülő chili például újkígyósi. A szeder és a csoki tökéletes elegyet alkot a fagyiban, amit a Cafe One kávézóban bárki megkóstolhat. Második helyen a balzsamos sült áfonya végzett lágy kecskesajttal, ez Koncz Andrea munkája, amivel a gödöllői Sissi Fagylaltozóban találkozhatunk.

Az alapanyaggyártók versenyének győztese

A versenyen a cukrászdák mellett az alapanyaggyártók is külön kategóriában indulnak, hiszen ők is nagyban hozzájárulnak a Magyarországon kapható fagyik minőségéhez. A 17 versenyző közül idén Kádár Ferenc mestercukrász műve, a fehér kávé, sós karamell fagyi nyerte el az aranyérmet. Az alapanyagot az M-Gel Hungary Kft. biztosította.

Az alapanyaggyártóknak azért van kiemelt szerepe, mert ezek a cégek sokszor befolyásolják a trendeket, gyakran állnak elő új megoldásokkal vagy lehetőségekkel


- mondja Gangel András, a cég vezető munkatársa.

Idén nem értékelték külön a mentes termékeket, helyette azonban egy új kategória is indult az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás tiszteletére. Ebben olyan fagyikkal lehetett nevezni, amelyek fő összetevői Magyarország erdeiben és mezein is megtalálhatók. Az első helyet a dunaföldvári Marcipán Cukrászda és Nagy László rozmaringos-málnás étcsokoládé fagylaltja nyerte el. 

A nyertes fagyik általában évekig bennmaradnak a kínálatban, így attól sem kell tartanunk, hogy esetleg lemaradunk róluk.

Magyar nyertes a nemzetközi porondon

Az alapanyag-kategóriában általában globális méretű világcégekről beszélhetünk, amelyek mintegy 85 százaléka olasz, emellett csupán néhány magyar gasztrojégkrém van jelen a piacon. Már csak ezért is nagy szó, hogy a magyar tulajdonú családi vállalkozás, az M-Gel idén is nyerni tudott, sőt, az elmúlt 3 évben mindig dobogós helyezéssel végzett a versenyen. 

A száz fős cég egyik szegmense a fagylaltalapanyag-forgalmazás, emellett cukrászati, sütőipari és lakossági termékekkel is foglalkoznak. Tavaly Yuzu-mangó-karamell fagyijuk hozta el az ezüstérmet a gyártói kategóriában, míg 2019-ben “pisztácia parajd fűszerével” nevű, tejmentes, cukormentes fagylaltjuk nyert aranyérmet. Utóbbi a tihanyi Erzsike Fagyizóban a mai napig megkóstolható.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.