Fedezd fel Buda rejtett kis kertjét: irány aMajomhoz!

Nehéz időszakon van túl a magyar vendéglátás, ezért is igazi felüdülés a Városmajor összefüggő zöld lombjai között felfedezni a mindössze két hete megnyitott titkos kertet.

AMajomhoz névre keresztelt udvar nem kisebb küldetéssel indult, minthogy minden este izgalmas zenei és kultúrprogramokkal pezsdítse fel Budát.

Az utóbbi években a kulturális, gasztronómiai és zenei események többnyire Pesten valósultak meg, viszont mi sem bizonyítja jobban a budai programok létjogosultságát, mint a nemrég próba jelleggel megnyitott kerthelyiség. Az örökségvédelem alatt álló épületegyüttest is felölelő udvar rekonstrukciója idén kezdődött volna, azonban a vírus miatt tolódott, a felszabadult kertet viszont – az összefogás égisze alatt– olyan vendéglátóegységekkel töltötték fel és alakították ki három hét alatt, amelyeknek a korábbi fesztiválszezonokban meghatározó szerepük volt.

Rendezvények, zene, fesztivál, avagy az összefogás titkos kertje

A tulajdonosok nem titkolt célkitűzése, hogy a kert egyfajta közösségi és kulturális találkozóhelyként működjön, s kicsiben teret adjon elmaradt fesztiváloknak vagy eseményeknek. Minden este élőzenével várják a vendégeket, napi szinten lehetőséget adva így a különböző zenei műfajok előadóinak. Programok és fesztiválok tekintetében a Paloznaki Jazzpiknik is jelen lesz majd, de a későbbiekben olyan nosztalgikus estéket is megidéznek, mint a MokkaCukka vagy a Süss fel nap bulijai.

Fókuszban a fiatal magyar borászok

Amellett, hogy Divinonak köszönhetően kizárólag fiatal, magyar borászatok tételei közül válogathatunk. A Junibor - Fiatal Borászok Egyesületével közös együttműködés által olyan tematikus bor és pezsgőkóstolókkal találkozhatunk, mint Hernyák Tamás, etyeki borász első pezsgőjének bemutatója. A bor mellett olyan nyári klasszikusokat is megtalálunk, mint a gin tonic vagy az aperol spritz.

Ami a gasztronómiát illeti: vidéki és belvárosi éttermek a foodtruckokban!

Nem csak kultúrprogramok, de mennyei ételek tekintetében is hétről-hétre meglepetéssel készül aMajomhoz. A kovásszal kelesztett pizzáiról, fatüzeléses kemencéjéről, és izgalmas feltéteiről már jól ismert Blitz Pizza truckja és a Burger Market kézműves burgerei mellé, a közeljövőben vidéki és belvárosi éttermek is helyet kapnak a kertben. Tervben van vegetáriánus vonal bővítése és olyan nevekkel találkozhatunk nemsokára, mint a például a Pomodoro, vagy a MazelTov, de vidéki kedvenceink is felbukkannak majd egy-egy hétvége erejéig.

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Címlapkép:Kiss Bálint / Socially

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.