Ezeket a szempontokat mindenképpen vedd figyelembe, ha fagyasztót vásárolsz

A Tudatos Vásárlók Egyesülete letesztelt néhány fagyasztót, és elárulta, milyen szempontokat kell figyelembe venni, ha beszereznénk egy ilyen háztartási gépet.

A tudatos fogyasztás különösen hasznos kelléke lehet otthonunkban egy fagyasztó. Elkerülhető vele például az ételpazarlás. Hiszen akár főtt ételt is remekül lefagyaszthatunk benne későbbre, ahelyett, hogy kidobnánk, akár friss alapanyagot – zöldséget, gyümölcsöt – is tárolhatunk benne, ha azt látjuk, hogy a rendelkezésre álló mennyiség előbb fog megfonnyadni, mint elfogyni. Sőt, az időgazdálkodásunkat is támogathatja a mindennapokban, ha az ún. „batch főzés” módszerét alkalmazzuk, és előre lefőzünk többféle ételt, melyeket lefagyasztva, később gyorsan meleg ételt varázsolhatunk az asztalra. A kombinált hűtők fagyasztórekeszei is nyújtanak erre megoldást, viszont egyes háztartásokban az általuk biztosított kapacitás kevésnek bizonyulhat. Ekkor válik hasznossá a fagyasztó. Hogy melyiket érdemes választani, abban segíthet a Tudatos Vásárlók Egyesületének legfrissebb terméktesztje.

Ezeket a szempontokat mindenképpen vedd figyelembe, ha fagyasztót vásárolsz

Ezúttal 8 márka – Beko, Bosch, Gorenje, Hisense, Liebherr, Miele, Siemens, Whirlpool – 18 fagyasztóját tesztelte a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi együttműködésben.

Az alábbi 7 fő vizsgálati szempont szerint értékelték a termékeket

(Az értékelések különböző súllyal számítottak bele a végső pontszámba)

  • Fagyasztási hatékonyság (35%)
  • Energiafogyasztás (22%)
  • Használhatóság (12%)
  • Ajánlott hőmérsékletbeállítás pontossága (10%)
  • Optimális hőmérsékletibeállítás pontossága (10%)
  • Szigetelés, hőtartás (6%)
  • Hőmérséklet stabilitás (5%)

A fagyasztók háromféle típusát különböztetjük meg:

Fagyasztóládák

A fagyasztóládák nagyobb alapterületet foglalnak el, mint az álló fagyasztók (átlagosan 110-140 cm szélesek és 70 cm mélyek), ezért az olyan házakban, lakásokban élőknek

javasolt leginkább, akiknek van pincéjük vagy kamrájuk. Fontos figyelni a minimális és maximális hőmérsékletre is a helyiségben, ahol a készüléket tárolni tervezzük. A fagyasztóládák legnagyobb előnye a térfogatuk, ami akár 600 l is lehet. Egy nagy, nyitott belső térrel rendelkeznek, fix polcok vagy fiókok nélkül, maximum tárolókosarakkal ellátva. Ez lehetővé teszi, hogy maximálisan kihasználjuk a belső terét, viszont megnehezítheti a hozzáférhetőséget, pl. az alul tárolt élelmiszerekhez. Egy Gorenje és egy Liebherr terméket vizsgáltak a tesztelés során. A tapasztalatok szerint:

  • Ezek a fagyasztóládák kiválóan szigeteltek, keveset fogyasztanak, áramszünet esetén az élelmiszerek hosszabb ideig maradnak bennük lefagyasztva. Stabil hőmérsékletet tartanak és a termoszbeállításaik is pontosak.
  • A fagyasztási hatékonyságuk gyengébb, vagyis kifejezetten hosszú ideig tart a behelyezett élelmiszer kellő hőmérsékletűre való fagyasztása. Ez róható fel esetleges gyengeségüknek, illetve még néhány használhatósági szempont, mint például a programozási lehetőségek limitált volta.

Fagyasztószekrények

A keskenyebb (átlagosan 60 cm széles és 55 cm mély) álló fagyasztók vagy fagyasztószekrények bárhová beszerelhetők. Térfogatuk max. 200-400 l között mozog. Ugyanolyan méretűek, mint a klasszikus hűtőszekrények, így a konyhában is elhelyezhetők. Ez a típus polcokkal, fiókokkal és rekeszekkel ellátott, amelyek megkönnyítik az élelmiszerek rendszerezését és elkülönítését, így könnyebb és gyorsabb lesz a hozzáférés. Gyakran drágábbak, mint a fagyasztóládák, kialakításuk és kiegészítő funkcióik miatt. Egy átlagos háztartásban erre lehet a leginkább szükség, ezért ebből tesztelték a legtöbbet, 14 darabot.

  • A legjobb értékelést a fagyasztási teljesítmény tekintetében egy Liebherr és egy Hisense fagyasztószekrény kapta, de ezek az eredmények sem kiemelkedőek.
  • Energiafogyasztás tekintetében nagy a szórás közöttük, így érdemes pontosan tájékozódni.
  • Általánosságban könnyen használhatóak és tisztíthatóak voltak a tesztelt termékek. Kivétel a Whirlpool egyik modellje, mely a leggyengébb értékelést kapta ebből a szempontból a tárolóhelyek nehéz hozzáférhetősége miatt.

Pult alatti vagy feletti fagyasztók

Megjelenésben a hűtőszekrényhez hasonlítanak, nagyjából fele olyan magasak, mint egy klasszikus álló fagyasztó, és csak 30-100 literes térfogatúak. Olyan esetben lehet hasznos, ha sima hűtőnk van otthon, melynek nincs fagyasztó része, vagy egy kis kiegészítésre van csak szükségünk a kombinált hűtőnk fagyasztó rekeszei mellé. Ebből a típusból is 2 terméket vizsgáltak, egy Bosch és egy Liebherr készüléket.

  • Az egyik átlagára nagyságrendileg a másik termék fele volt a tesztelés idején. Az eredményekben azonban ez nem mutatkozott meg. Mindkettő kiemelkedő értékelést kapott. A kedvezőbb árú bizonyult a kettő közül a jobbnak a tesztelési szempontok szerint.
  • Ennek a két terméknek a kevés gyengesége közé tartozik, hogy a hőtartásuk az átlagosnál gyengébb, 9, 10 óra elteltével melegedtek -9 °C-ig.

Minden terméknek vannak erősségei és gyengeségei is. Fontos, hogy a saját szempontjaink figyelembevételével döntsünk vásárlás előtt. Ebben segítenek a Tudatos Vásárlók Egyesületének terméktesztjei.

A teljes teszt éves előfizetéssel megtekinthető itt.

MIÉRT FIZETŐS AZ EREDMÉNY?

Az International Consumer Research & Testing (ICRT) 1990-ben létrehozott, egységes sztenderdeket követő termékteszteléssel foglalkozó szervezet. A célja az, hogy megalapozott információkkal segítse a vásárlókat. A hálózat fogyasztóvédelmi szervezeteket fog össze Európából és a világ minden tájáról. Minden tagja reklámmentesen, gyártóktól, kereskedőktől és politikai pártoktól függetlenül működik. A tesztek részletes eredményeit kizárólag az ICRT-hez tartozó szervezetek publikálhatják saját, erre a célra kialakított felületükön. A hálózat magyarországi tagja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, amely a www.tesztek.tudatosvasarlo.hu weboldalon teszi közzé magyarul a nemzetközi vizsgálatokban megszerzett részletes, fogyasztói szempontok mentén rendszerezett eredményeit, valamint a nálunk is kapható termékek – teszt publikálásának időpontjában aktuális – átlagos fogyasztói árát. A TVE tesztjei olyan vizsgálatokra alapoznak, melyekben nemcsak műszeres méréseket végeznek, hanem ki is próbálják, felhasználói oldalról is értékelik az adott árucikkeket.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Brecz Judit

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Cukkinifasírt alaprecept

Azt gondolhatnátok, hogy a sok hozzávaló miatt biztosan valami bonyolult recepttel álltunk elő - pedig nem! Ez a cukkinifasírt ugyanis gyorsan összeállítható és elkészíthető. Ha már ...